Továbbra sem tudni, hogy Magyarország engedélyhez köti-e a majdani EU-tag Románia állampolgárainak hazai munkavállalását. A szaktárca korábban úgy nyilatkozott, hogy a döntés nagyban függ a régi tagországok piacnyitási döntéseitől, ám a kérdést a magyar kormányzat még mindig nem tartja aktuálisnak, mondván: meg kell várni Bulgária és Románia monitoringjelentését. A két országnak egyelőre csak lehetősége nyílt a 2007. január 1-jei csatlakozásra, de akár egyéves csúszás is elképzelhető – mondta Ladó Mária. A foglalkoztatási tárca illetékese szerint a korábbi csatlakozási időpont esetén is csak az év vége felé várható döntés az esetleges munkaerő-piaci korlátozásokról. Migrációs és gazdasági szempontból lényeges a régi tagállamok döntése a munkaerőpiac megnyitását illetően. Amennyiben nem lesz lehetőség a további nyitásra, könnyen előfordulhat, hogy a tőlünk nyugatabbra igyekvő román és bolgár munkavállalók bennragadnak az országban, vagyis a piacnyitásig itt várakoznak – fogalmazott korábban Ladó. Azóta megszületettek a döntések: a szomszédos Ausztria, illetve Németország és Olaszország nem liberalizálta munkaerőpiacát, tehát Magyarország nyitás esetén szembesülhet a Ladó által említett pályaudvar-effektussal. A kormány munkaerő-piaci elemzést készíttet a döntéshez.
