Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A magyar egészségügyről vitázni hálás téma, ugyanis legalább nyolc éve a szakadék szélén táncol és várhatóan holnap jól bele is zuhan. Ám már abban sincs egyetértés, hogy ez miért is van így. Az alulfinanszírozottságra való hivatkozás megdőlni látszik, a számok szerint ugyanis inkább túl sok, semmint kevés pénz megy el az egészségügyre. Tavaly csak az állami költségeket tekintve a GDP több mint hét százaléka jutott ide. Marad tehát a következő ok: pazarló a struktúra. Ebben egyébként szinte mindenki egyetért, mégsem lehet évek óta racionalizálást elősegítő intézkedéseket bevezetni. Tizenhat évvel a rendszerváltás után politikusaink még mindig csak halkan merik kimondani, hogy privatizáció vagy ne adj isten több-biztosítós rendszer. Ugyanakkor az állami tulajdon is sokszor az ördögtől való dolognak van kikiáltva. Az állami intézet az lepukkant, sokat kell várni benne és hálapénzt kell fizetni. Punktum.
A legnagyobb gond azonban talán az, hogy a tapasztalatok szerint a reformhoz szükséges következetességből is kevés jutott a szakpolitikusoknak. Az elmúlt években több jónak tűnő intézkedést sikerült ilyen-olyan lobbicsoportoknak letompítaniuk. Márpedig konszenzus – reform meg pláne – nem születhet addig, amíg azon kicsiny, de annál hangosabb csoportok, amelyek a jelenlegi ellenőrizhetetlen és pazarló rendszerből élnek, vissza tudják riasztani az átalakításban érdekelt jelentős többséget.
