Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Abban általános az egyetértés, hogy egészségügyi reformra mindenképpen szükség van. Ennek kiötlését azonban alighanem alaposan megnehezíti, hogy a szakma képviselői nemcsak a változtatás irányával, de esetenként a jelenlegi helyzet értékelésével sem értenek egyet. Alapvető kérdés például, hogy az egészségügy jelenleg túl- vagy alulfinanszírozott-e. Miközben szinte mindenki automatikusan a szektort kínzó pénzhiányról beszél, akadnak tanulmányok, amelyek szerint Magyarországon a GDP-hez mért egészségügyi kiadások akár az OECD-országok átlagát is közelíthetik, ami a jelenlegi színvonalon egyértelműen arra utal, hogy sok pénz ömlik ki a rendszerből. Ez a számítás persze az állami finanszírozás mellett a magánzsebekből (akár hálapénz formájában) ide csurgó összegeket is figyelembe veszi. Becslések szerint pedig a költések igen magas aránya (30 százaléka) nem az államkasszából származik. Miközben – minden tévhittel ellentétben – a magánfinanszírozás szerepe ugyan jelentős a világban, de sem kiterjedését, sem a forrásokbeli arányát tekintve sehol sem vette át a közfinanszírozás szerepét. Litván kísérletek egyébként azt bizonyítják, hogy a magánszolgáltatók megjelenése sikeresen visszaszorította a hálapénzt.
