Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mióta hétfőn Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bemutatta azt a vaskos köteget, amelyben a november óta kidolgozott államreform részletei lapulnak, beindult a találgatás, hogy a közszféra mely részeit érinthetik az átszervezések. Információink szerint az egyik első – a kormányzati struktúra meghatározásával párhuzamosan elkezdődő – reformfolyamat a központi közigazgatás szolgáltató egységeit érintheti. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje először egy gazdasági érdekképviselet rendezvényén beszélt arról, hogy ha ismét kormányt alakíthat, egy központi ellátórendszerbe vonja össze a kormányzati kiszolgálóegységeket, és az átszervezések nyomán 12 minisztérium alakul ki (NAPI Gazdaság, 2006. március 7., 2. oldal). Akkor ismertetett elképzelései szerint a minisztériumoknál csak a „front office” feladatok maradnának, míg az olyan „back office” feladatokat, mint az informatika vagy a személyi ügyek, összevontan kezelnék.
A központi kormányzat intézményrendszerének áramvonalasításával lapunk számításai szerint tízmilliárd forintos nagyságrendben lehetne megtakarításokat elérni a költségvetésben. A 2006-os büdzsé funkcionális bontása szerint az általános közösségi szolgáltatásokon belül a törvényhozó és végrehajtó szervek működésének finanszírozására beruházásokkal együtt 185,6 milliárd forintot költ éves szinten az állam. A kiadások egy részét joggal tekinthetjük determinációnak. A kiadásoknak ugyanakkor van egy „puhább” része, amelyet a minisztériumok számától és feladataitól függően lehet meghatározni. Az adatok alapján egy-egy tárca úgynevezett központi igazgatásának fenntartási költsége 2–7 milliárd forint között mozog. Ez az érték jelentős mértékben függ attól, hogy a központi intézmény mellett egy fejezetben fenntartanak-e külön gazdaságlogisztikai igazgatóságot. Az Oktatási Minisztérium igazgatási költsége például „csak” 2,7 milliárd forint, de működik egy a minisztérium szervezetétől elkülönült Alapkezelő Igazgatóság is 1,6 milliárd forintos költségvetéssel. A Miniszterelnöki Hivatallal együtt 15 minisztérium számának 12-re csökkentése minden, a megszűnt helyeken dolgozó munkavállaló elbocsátása mellett tehát 10-15 milliárd forintos megtakarítást hozhatna. Tekintettel arra ugyanakkor, hogy tömeges elbocsátások a növekvő feladatok mellett nem várhatók, elsősorban a felső szinteken (például a miniszterektől a főosztályvezetőkig a fizetéseken), illetve a dologi kiadásokon (például egyesített informatikai rendszerrel) lehet megtakarítást elérni. Vannak olyan párhuzamos intézmények is, amelyekről az érintettek is tudják, hogy megszüntetésre ítéltettek. Ilyen például a minden bizonnyal összevonásra kerülő MeH-en belül működő Területpolitikai Kormányzati Hivatal, 876 millió forintos költségvetéssel és az Országos Területfejlesztési Hivatal a maga 2,5 milliárd forintjával. Nem kizárt, hogy a 2 milliárdos büdzséből gazdálkodó Nemzeti Fejlesztési Hivatalt is beolvasztják egy területfejlesztési és uniós csúcsszervezetbe. Ha másért nem, a kormányzati struktúra átalakítása miatt kerülhet sor a MeH, a kulturális tárca, a Belügyminisztérium és a GKM mellett is működő gazdasági és szolgáltatási főigazgatóságok összevonására. Ezek együttesen mintegy 10 milliárd forintból gazdálkodnak, így egy egységes kormányzati szolgáltató szervezetbe történő tömörítésük sem hozhatna a személyi költségek megnyirbálása nélkül egy-két milliárdos megtakarításnál többet. Mindent egybevetve a végrehajtó hatalom központi szintjén legfeljebb 10-20 milliárd forint kiadáslefaragással lehetne számolni a bérkiadások változatlanul hagyása mellett.
