A legnagyobb hazai biztosítók is hadrendbe álltak a hétvégére. Az Allianz Hungáriánál felállt az operatív csoport az árvízi helyzet kezelésére, készek akár arra is, hogy kárszakértőik a víz miatt elzárt településeket is felkeressenek – mondta el Sipos József kommunikációs igazgató.. A víz elvonulta után nagyon gyors kell, hogy legyen a biztosítói ügyintézés. Ezt szolgálják azok a megoldások – kárfelmérők átcsoportosítása, helyszíni előlegfizetés, kihelyezett kárintéző iroda –, amelyekről szükség esetén haladéktalanul döntenek.
Az Aegon Magyarország teljes kárszakértői stábja állandó készenlétben, vészhelyzet esetén egy órán belül minden szakember mozgósítható – mondta a NAPI Gazdaságnak Drevenka Edit kommunikációs vezető. Most főleg a kárbejelentések gyorsaságára helyezik a hangsúlyt. Az Aegon már felmérte a veszélyeztetett területeket, akár utcákra lebontott listák állnak a kárszakértők rendelkezésére. Az Aegon is kárszakértőket csoportosít át az ország más területeiről, illetve gondoskodik arról, hogy ügyfelei kárelőleget vehessenek fel. A társasággal szerződésben álló szolgáltatók is készenlétben vannak, így az ár levonulása után rögtön hozzá tudnak kezdeni a károk helyreállításához. Ilyenkor az ügyfeleket semmilyen kárkifizetés nem terheli, a biztosító közvetlenül a szolgáltatóval számol el.
A Generali-Providencia a tetőzés utánra várja, hogy megnövekednek a kárbejelentések. A társaság – az időjárási előrejelzések tükrében – elsősorban ártéri elöntéskárokkal számol.
