A több mint 20 ezer ellenőrzött munkáltatóból 18 ezer követett el jogsértést 2005-ben – hangzott el tegnap az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) konferenciáján. Az idén a kiemelt ellenőrzési területek közé tartoznak többek között a munkaerő-kölcsönzésre és az építőiparra vonatkozó új foglalkoztatási szabályok. A munkaügyi ellenőrzés módosult szabályai értelmében a felügyelők nemcsak a jogsértések egyszeri, illetve ismételt előfordulása, hanem azok súlyossága között is különbséget tesznek a szankció megállapításakor.
Súlyos jogsértésnek számít az írásba foglalt munkaszerződés hiánya, a bejelentés nélküli foglalkoztatás, a külföldiek engedély nélküli foglalkoztatása, a színlelt szerződéssel történő munkáltatás, a jogellenes munkaerő-kölcsönzés, a munkaidő-nyilvántartás hiánya vagy annak kettős nyilvántartása, valamint az alapvető élet- és munkakörülményekkel kapcsolatos jogsértések – mondta Papp István, az OMMF elnöke. A szervezet 270 felügyelőjének így ezekre kell elsősorban koncentrálnia. Emellett megváltozott az ellenőrzések gyakorlata is annak köszönhetően, hogy kormányzati támogatást kapott a felügyelet az éjszakai és pihenőnapon történő kontroll végrehajtására, valamint – a korábbiakkal ellentétben – immáron megismételhetik a helyszíni ellenőrzéseket a felügyelők.
