A munkaügyi központok szerint nagy a Lépj egyet előre program iránt a tanulni vágyók érdeklődése, amit egyelőre nem fednek le a képzési lehetőségek, ezek kínálata viszonyt folyamatosan bővül. Békés megyében eddig százan jelentkeztek, s megfelelő képzési lehetőségek híján a munkaügyi központ keresi fel a szakképző intézményeket. Hasonló a helyzet Komárom-Esztergom megyében is: naponta öt–hét fő érdeklődik. Itt a munkaügyi központok egyrészt tájékoztatják a jelentkezőt a hiányszakmákról, másrészt a képző intézményeket az érdeklődők igényeiről.
A nagy érdeklődés egyébként érthető: a motiváció érdekében a munkaügyi tárca nemcsak ingyenessé tette a képzéseket, de a vizsgák sikeres letétele után a résztvevők egyhavi minimálbérnek megfelelő – 62 500 forintos – ösztöndíjat is kapnak. A program keretösszege 4 milliárd forint – fejenként 250 ezer forintos képzési költséggel és 62,5 ezer forintos ösztöndíjjal számolva ez az összeg több mint 12 ezer ember bevonására elég. A lehetőséggel az állással rendelkezők is élhetnek, ez esetben a munkaadónak garantálnia kell, hogy a képzés után továbbfoglalkoztatja az alkalmazottját. A Tesco egyelőre nem döntött, hogy részt vesz-e a programban, mivel az új üzleti év tervezése még nem ért véget – mondta lapunknak Dobák András. A cég országos személyzeti igazgatója szerint a Tesco saját forrásból is sokat költ alkalmazottai továbbképzésére, s ezenfelül a szakképzési alap nyújtotta lehetőségeket is teljesen kihasználja. Az Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. nem tervezi igénybe venni a programot, mivel a cégnél a szakképzési hozzájárulás fedezi a dolgozók képzését. Évente kétszáz alkalmazott vesz részt OKJ-s képzésen – tudtuk meg Kondor Lászlótól, a társaság illetékesétől. AZ FKF-nél a költségek 10 százalékát a dolgozók állják, Kondor szerint ugyanis az ingyenes oktatás sokszor nem motivál megfelelően
