Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A közigazgatási reform számára talán a legnagyobb falat az egészségügy, hiszen a szakemberek szerint nem lehet egyszerű létszám- vagy ágyszámcsökkentésről beszélni ezzel kapcsolatban. Ennél lényeges nagyobb átalakításra van szükség. Bár a magyar egészségügy alapvetően kórházvízfejűségben szenved, abban a legtöbben egyetértenek, hogy ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy túl sok a kórházi ágy, hiszen az elmúlt 10 évben mintegy 20 ezer ágyat szüntettek meg. Az aktív ágyak kihasználtsága terén igen jelentősek a különbségek, kategóriánként, de területek szerint is. Egyértelműen országos hiány van krónikus-, rehabilitációs vagy hospice-ágyakból. Az észak-alföldi régióban például 855,9 lakos jut egy krónikuságyra, miközben az összes kórházi ágy kihasználtsága 79,55 százalékos. A szaktárca tavaly a fekvő- és járóbeteg-kassza összevonásával jelentős lépést tett az irányba, hogy az egészségügyi ellátásban jelentősen nagyobb szerepet kapjanak a szakrendelők – hiszen az orvostechnológia fejlődésével egyre több beavatkozást lehet elvégezni ambulánsan vagy egynapos sebészet keretében. Ám míg a társadalombiztosító alapvetően igyekszik befogadni a korszerű terápiákat, gyógyszereket, eljárásokat, a másik oldalon ehhez nem igazodik az intézményi struktúra. A szakemberek szerint a megoldás az lehet ha a kapacitásokról regionális szinten döntenének, hiszen helyben lehet tudni hol van felesleg, illetve hiány. (Ezért az idén a regionális egészségügyi tanácsok a kapacitások újraosztásakor tízszázaléknyi volumenről dönthetnek.) Ugyanakkor a jelenlegi tagolt tulajdonosi rendszer feltehetően ennek az egyik legnagyobb gátja. A kórházak többsége önkormányzati – kerületi, városi vagy megyei – tulajdonba van, az országos intézetek az állam – pontosabban az egyes minisztériumok: egészségügyi, honvédelmi, belügyminisztérium – kezében vannak és ezenkívül valamennyi orvosi egyetem rendelkezik saját klinikával. Ebben a helyzetben még az együttműködés is nehéz, a különböző tulajdonosi érdekek pedig szinte lehetetlenné tehetik az átalakítást. Holott mikroszinten több kórháznak sikerült rugalmassá tennie kapacitásait az úgynevezett mátrixrendszerrel, amikor is nem ágyhoz, hanem funkcióhoz kötik az ellátást, arra biztosítanak ágyat, amire szükség van. A tapasztalatok szerint így jelentősen csökkenthető a kihasználatlan ágyak száma.
A dolgozói létszámot tekintve a számok alapján nem lehet leépítésről beszélni, ám ha az ágytologatás megkezdődik, akkor elképzelhető, hogy több egészségügyi dolgozónak is váltania kell. Egyelőre azonban – abszolút értelemben és az uniós gyakorlathoz képest is – inkább hiány van, ami sokkal súlyosabbá is válhat. Tíz év múlva ugyanis a jelenleg dolgozók 49 százaléka nyugdíjközeli vagy nyugdíjkorú lesz. Ez azt jelenti, hogy a tíz éven belül több mint 8000 szakember hiányzik majd a jelenlegi igényekhez, azaz a tervezett állásokhoz képest.
