Mától ingyenes felnőttképzési programra jelentkezhetnek a munkaügyi kirendeltségeken a munkavállalók és a munkanélküliek. A Lépj egyet előre! elnevezésű program keretében átlagosan 262,5 ezer forintos képzési támogatást vehetnek igénybe idén azok, akik nem szereztek alapfokú iskolai végzettséget, szakképesítést vagy nem piacképes a szakmájuk (vagyis az adott térségben nem lehet azzal elhelyezkedni) – mondta tegnap Csizmár Gábor munkaügyi miniszter.
A program költségvetése 2006–2007-re 4 milliárd forint, melynek 75 százaléka uniós támogatásból származik. Ez az összeg a tárca szerint több mint 11 ezer felnőtt képzését teszi lehetővé, de amennyiben nagyobb lesz az érdeklődés, a minisztérium további forrásokat csoportosít át, illetve újabb uniós pénzek is felhasználhatók.
A munkanélküliek az elhelyezkedéshez, a már dolgozók a továbblépéshez szerezhetnek megfelelő szakmát, a munkaadók pedig képzettebb munkaerőt foglalkoztathatnak.
A program csak azon szakmák megszerzését támogatja, melyekre igény van az adott térségben. Azt, hogy melyek a hiányszakmák, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat állapítja meg. A munkanélküliek esetében az oktatási intézménynek, a munkavállalóknál pedig a munkaadóknak biztosítani kell a képzés utáni foglalkoztatást. Amennyiben az oktatást vállaló intézmény a továbbképzettek legalább 55 százalékának nem tudja biztosítani foglalkoztatását, két éven át nem veheti igénybe a tegnap bemutatott támogatási formát.
