Immár négy éve, hogy az Angyalföldi Önkormányzat úttörő jelleggel pénzintézeteket keresett meg azzal az ötlettel, hogy számukra átadja azt a követelésállományt, amely az önkormányzati lakásukat részletre vásárlók után fennállt. A három megkeresett bank közül végül az OTP Bank Rt. lett a befutó, amely a kerület közel 4200, 1995 előtt kötött szerződéséből 2600-at vett át, együttesen 751 millió forintos tőkeértéken. A követelést az OTP 42 százalékos árfolyamon szerezte meg, 315 millió forintot fizetett érte (NAPI Gazdaság, 2003. december 18., 1. oldal).
A kezdeti bizalmatlanság után – a váltásról kiértesített szerződők közül 724 még az állományátadás előtt kifizette lakásának fennmaradó vételárát – a rendszer rendben működik – mondta a NAPI Gazdaságnak Salzmann Judit, a bank önkormányzati ügyvezető igazgatóhelyettese. A banki szakember szerint ez nagyban köszönhető annak, hogy az önkormányzat és a bank együttesen kereste meg az adósokat, hangsúlyozva, hogy a feltételekben nem történik változás. A pénzintézetnek sikerült elérnie azt is, hogy közös kompromisszumkeresés eredményeképp ma már több olyan háztartás is rendben törleszti a kedvezményes kamatozású hiteleket, amely korábban ezt nem tette meg. Összességében az OTP-nél ma mintegy 2000 angyalföldi lakás törlesztését kezelik, a főváros egészében pedig mintegy 7 ezer lakás tartozását vette át engedményezéssel az OTP az önkormányzatoktól, de vannak példák vidéki városokban is erre – mondta Salzmann.
Bár az engedményezési metódus standardizált, a kondíciók minden egyes partnerüknél különbözőek, miután a kerületekben eltérőek voltak a korábbi bérlakások eladási feltételei. Önkormányzat és önkormányzat más és más lejárati szerkezetű állománnyal bír, s a lakásokat megvásárló lakóknak is különböző kamatozású hiteleket kell visszafizetniük.
Az igazgatóhelyettes szerint az önkormányzatokat eltérő célok vezetik, amikor az ilyen jellegű követeléseket engedményezik a bank számára. Az biztosan komoly érv, hogy az így egyben megkapott összeget könnyen tudják bizonyos fejlesztési célokra – Angyalföld esetében a panellakások felújítási programjának támogatására és ingatlanok vásárlására – felhasználni, miközben jelentősen csökken az önkormányzat adminisztrációs terhe. Indok lehet az is, hogy a helyhatóságok hitelfelvétel nélkül igyekeznek újabb forrásokra szert tenni a szükséges fejlesztések érdekében – véli Salzmann.
