Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az utóbbi hónapokban szinte másról sem hall a médiafogyasztó, mint hogy újra sokéves csúcsára, hét százalék fölé ért a munkanélküliségi ráta. Azt gondolhatnánk, hogy az egyszerűen számítható és egyértelmű mutató alapján a helyzet nagyon rossz. Csakhogy: a munkanélküliségi ráta a magyar munkaerőpiac sajátosságai miatt szinte semmit nem mutat a „valódi” munkaerő-piaci folyamatokból. Jelenleg ugyanis az a paradox helyzet állt elő, hogy miközben emelkedik az állástalanok száma (a tört számlálója), lassan de biztosan nő a foglalkoztatottaké is (a nevező) – azaz nő a munkapiaci aktivitás. Az utóbbi időben több állami adminisztratív lépés is megdobta ugyanis a munkaerőpiacon megjelenők számát: a sorkatonaság és a polgári szolgálat eltörlése több „belépő”, a nyugdíjkorhatár megemelése pedig kevesebb „kilépő” munkavállalót hozott (mindkettő mintegy 23-23 ezer főt). A munkanélküliségi statisztikát továbbra rontja, hogy a vállalati igényekhez képest rossz struktúrájú szakképzés és felsőoktatás tömegével önti a fiatalokat a munkaerőpiacra, ahol egyre nehezebben találnak állást, mivel nem olyan tudásra van szükség, amilyennel felvértezték őket.
Mindezek következményeként idén augusztusban már 69 ezerrel több embert talált a KSH a munkaerőpiacon, mint egy évvel korábban, miközben az állástalanok száma csupán 56 ezerrel nőtt. Így paradox módon a több ember több próbálkozót jelent, aki dolgozni akar. Most már „csupán” az a kérdés, hogy sikerül-e a cégeknek munkát adniuk a növekvő számú dolgozni vágyónak – miközben az állam a saját alkalmazotti létszámát várhatóan tovább csökkenti. Ideje tehát, hogy minden bizalmunkat a konjunktúra élénkülésébe vessük.
