Tegnap lépett hatályba az alkalmi munkavállalás szabályainak módosítása, amellyel a kormány munkaügyet érintő 15 pontjából kettő is megvalósult: a kékmunka bevezetése és a szezonális mezőgazdasági idénymunka időtartamának emelése.
A kékmunka bevezetésének célja a magánszemélyeknél alkalmi munkát végzők – háztartási munka, gyermekfelügyelet, javítási-karbantartási munkák, kertgondozás – foglalkoztatási biztonságának megteremtése volt. Így az ideiglenesen munkát vállalók is biztosítással, jogszabályi garanciákkal dolgozhatnak, a munkavégzés ideje pedig nyugdíjszerző időnek minősül – mondta korábban Batiz András kormányszóvivő. A jogszabály értelmében az alkalmi munkavállalás maximális időtartama évi 120-ról 200 napra emelkedett, a közteherjegyek értéke csökkent, ráadásul a magánszemély munkáltató ennek 75 százalékát leírhatja személyi jövedelemadójából. Regisztrált munkanélküli foglalkoztatása esetén még kevesebb a közteher: 1200 forintos munkadíj mellett 200 forint, 4000 forintosnál pedig 800.
Tegnap óta bárki ingyen igényelheti az illetékes munkaügyi központban a kék könyvet, melyekből most összesen 80 ezer került forgalomba – mondta lapunknak Erdős Hajnalka, a Foglalkoztatási Hivatal munkatársa. A törvényben biztosított jogok mindenkit megilletnek, de a január eleje óta kiadott 108 ezer fehér színű könyvben nincs olyan rész, amelyb beragaszthatók lennének a közteherjegyek, így annak a munkavállalónak, aki magánszemélynél vagy közhasznú társaságnál is akar munkát vállalni, mindenképp érdemes lecserélnie fehér könyvét kék színűre.
A kék könyv három részből áll – csak hogy a színek kavalkádja tovább bonyolódjon. A fehér oldalát a munkaadó vállalat, a kék oldalát a magánszemély vagy közhasznú társaság tölti ki, zöld színű oldalára pedig akkor kap bejegyzést a munkavállaló, ha mezőgazdasági idénymunkásként dolgozik. A mezőgazdasági idénymunkáknál az eddigi 15 napos foglalkoztatási lehetőség 90 napra bővült és ezt a keretet akár megszakítás nélkül is végig lehet dolgozni.
Erdős szerint a jogszerű alkalmi munkavállalást a munkaügyi ellenőrök felügyelik majd, azt azonban még nem lehet tudni, milyen módon, a magánszemélynél történő foglalkoztatás felügyeletét ugyanis nehezíti, hogy az ellenőrök nem jogosultak magánterületre belépni.
