BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csak ott támogatják a turisztikát, ahol szükséges

A turisztikai fogadóképesség javítása címet viselő ROP-pályázat a kihasználatlan potenciálokra irányul – 1800 települést érinthet a fejlesztés, a fővárost nem.

2005. július 28. csütörtök, 23:59

A Regionális Fejlesztési Operatív Program (ROP) keretében az idén összesen 4,2 milliárd forintra van fedezet. A kiírás olyan településeket érint, amelyek Budapesten kívül helyezkednek el, és jelentős mértékű kihasználatlan turisztikai potenciállal rendelkeznek. Ezek mellett az ROP kiemelten támogatja a fejletlenebb régiókban – az Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön, Dél-Alföldön és Dél-Dunántúlon – megvalósuló projekteket. A maximális támogatási arány ebben az esetben 20 százalékkal is több lehet, mint a többi terültet érintő projektek esetében.
A pályázat két komponensből áll: a szálláshelyek fejlesztése és a vonzerőhöz kapcsolódó szolgáltatások fejlesztése. Az első komponens egyaránt támogatja a meglévő szálláshelyek kapacitásbővítését, valamint az újak létrehozását. A második komponensbe az infrastruktúra-fejlesztés, a szolgáltató létesítmények fejlesztése tartozik, többek kötött vitorlás- és motorcsónak-kikötők, kerékpáros-szolgáltatások létesítésére és a lovas turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások fejlesztésére irányulhatnak.
A szálláshelyek fejlesztésére 13–300, a szolgáltatások fejlesztésére 8–150 millió forintos támogatás igényelhető, 70 százalékos (a fejletlenebb régiókban 50 százalékos) önerő biztosítása mellett. A kiírásra gazdasági társaságok, nonprofit szervezetek vagy ezek partneri együttműködései jelentkezhetnek, a második komponensre egyéni vállalkozók és helyi önkormányzatok is. A pályázatok benyújtási határideje augusztus 31., a pályázati kiírás és a részletes tájékoztatás a www.rop.hu honlapról tölthető le.

Bodolóczki Linda
Bodolóczki Linda

Ez is érdekelhet