BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Még mindig működésképtelenek a magyar SoKo-cégek

2005. július 10. vasárnap, 23:59

A magyar vállalkozásokat ért német munkaügyi hatósági fellépések nyomán felállított bizottság első ülésén a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára, Gilyán György német kollegáját, Georg Wilhelm Adamowitschot arra kérte, hogy minél hamarabb záruljanak le az eljárások – azok a cégek, melyek működése jogsértő volt, részesüljenek szankcióban, de a jogszabályt betartók működési feltételei minél hamarabb álljanak helyre. Az eljárások gyorsítása azonban nem kormányzati, hanem bírósági hatáskör. Gilyán szerint a Németországon működő magyar vállalatok 10-15 százalékát érintették az ellenőrzések, köztük több már 18 hónapja teljesen ellehetetlenült, mivel azóta nem kapta vissza a lefoglalt számítógépeket, iratokat. Oláh Antal, a Magyar Vállalkozók Érdekképviseletének elnöke szerint az akciók ennél több vállalkozás sorsát nehezítették meg, hiszen a vizsgálatok nyomán a magyar cégekbe vetett bizalom megrendült, így a velük való együttműködés intenzitása csökkent. Véleménye szerint az akciók következményeként a magyar vállalatok 15-20 százaléka került nehéz helyzetbe.
A bizottság vizsgálta az érvényes jogszabályokat is: a szolgáltatásexport jogi feltételeit egy uniós direktíva és a nemzeti szabályozások határozzák meg, ezek között nincsen ellentmondás, vannak azonban nem teljesen tisztázott szabályozások. Ilyen – félreértésekre esélyt adó – eltérés például az, hogy a szabályozások szerint szolgáltatásexportot olyan cég végezhet, amely „értékelhető” magyarországi tevékenységgel rendelkezik. A fogalom számszerűsítésével adódnak a gondok, mert Adamowitsch szerint a forgalom legalább 25 százalékának kell belföldről származnia, a magyar fél szerint ez a szám túl magas.

Bodolóczki Linda
Bodolóczki Linda

Ez is érdekelhet