A bioüzemanyagokra való átállás tetszetős elgondolás, egyszerre old meg több problémát: a légkör szén-dioxid-terhelése szempontjából semlegessé teszi a közlekedést, enyhíti a fejlett országokban tapasztalható élelmiszer-túltermelést és csökkenti a kőolajimporttól való függést. Az EU mindezekre – de deklaráltan főként az első, környezetvédelmi szempontra – tekintettel támogatja a biodízel- és -etanoltermelést. Mégis egyre többen vannak, akik a növényekből nyert üzemanyagoknak nem jósolnak nagy jövőt, mondván: azok használata valójában nem a fenntartható fejlődés irányába mozdítja el a világgazdaságot.
A kételkedők közül talán a legátfogóbb és legösszefogottabb támadást bizonyos George Monbiot indította, aki a londoni Guardian hasábjain közölte gondolatait (a cikk magyarul az Indymedia honlapján olvasható). A blikkfangos cím (Ki lakjon jól: az autó vagy az ember?) arra a nyilvánvaló tényre utal, hogy a bioüzemanyagok termelése csak az élelmiszerek rovására növelhető. Az élelmiszer-fölöslegek eltűnésén örvendezők lehűtésére eléggé meggyőző számításokat közöl: Nagy-Britanniában a repce termésátlaga hektáronként 3–3,5 tonna, ennyi terményből körülbelül 1,45 tonna olajat lehet előállítani. A brit közúti közlekedés évente 37,6 millió tonna üzemanyagot emészt fel, ennek megtermeléséhez tehát 25,9 millió hektárnyi termőföldre lenne szükség, ami az ország 5,7 millió hektárnyi szántóterületének majdnem az ötszöröse. Még az EU 2020-ra vonatkozó célkitűzéséhez is – hogy az üzemanyag 20 százaléka legyen bio – csaknem az összes földön repcét kéne termelni. (Monbiot nem számolt azzal, hogy a repce nehezen viseli a monokultúrát, vagyis évente eleve csak a földterület negyed-ötöde vethető be vele, de ez a tény nem érinti a megállapításai érvényességét – a szerk.) A nagyobb mértékű bioautózás így nem csak hogy eltüntetné az élelmiszer-fölösleget, hanem súlyos hiányt idézne elő. De a bioüzemanyagok – folytatja Monbiot – nemcsak humanitárius, hanem környezeti katasztrófát is okozhatnak. A trópusokon ugyanis a biodízelt olajpálmából nyernék, amelynek olajhozama hektáronként négyszerese a repcéének. A pálmaültetvényeknek azonban az őserdő kiirtásával csinálnának helyet.
Hasonló számításokat végeztek Ausztriában, és arra jutottak, hogy már a 2008-ra tervezett 5,75 százalékos bioüzemanyag-arány is csak importból fedezhető. Akkorra az országban évi 5–6 millió tonnás dízel- és 3–3,5 millió tonnás benzinfogyasztással számolnak, az előírt bekeverési arányhoz körülbelül 300 ezer tonna repceolaj és 180 ezer tonna alkohol kell. Az előbbihez Ausztria 1,38 millió hektáros földterületének egyötödét kéne repcével bevetni, ami irreális. A szeszmennyiség viszont 1,8 millió tonnányi cukorrépából előállítható, ami 40-50 ezer hektáron könnyedén megterem.
Más oldalról közelít a témához, de hasonlóan lesújtó következtetésre jut az Economist David Pimentel amerikai entomológus nyomán, aki a kukoricából történő bioetanolgyártás energetikai mérlegét vizsgálta és arra a következtetésre jutott, hogy egy liter kukoricaszesz előállításához 29 százalékkal több energiát kell befektetni, mint amennyit ennyi alkohol tartalmaz. Ez az adat homlokegyenest ellentmond az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) által közöltnek, jelesül hogy a gyártás energetikai nyeresége 34 százalék. Pimentel szerint az USDA kalkulációjával az a baj, hogy nem számolt az öntözés energiaigényével, márpedig az ország jelentős részén locsolják a kukoricaföldeket. A bioetanol kényes kérdés az USA-ban, a washingtoni kormány ugyanis szokatlanul bőkezűen, évi 1,4 milliárd dollárral támogatja a gyártását.
Tóth Gábor