Az euró tegnap stabilan a 244,20–244,40 forintos sávban mozgott, de 244 forint alatt is volt kötés. Ez mindenképpen számottevő elmozdulás a múlt heti, illetve e hét eleji 245,50–246,00 forintos jegyzésről. Elemzők egyöntetűen úgy nyilatkoztak erről lapunknak, hogy a jelenség mögött a kedvező regionális hangulat, elsősorban a lengyel deviza euróhoz mért erősödése áll, de a cseh és a szlovák fizetőeszköz is stabilan izmosodik. Egyed László, az ING Bank üzletkötője a NAPI Online-nak nagy mozgásról továbbra sem számolt be, de úgy tűnik, van pár külföldi, aki szerint még érdemes forintot venni. A lengyel deviza erősödését az magyarázza, hogy a hírek szerint a lengyel jegybank jelezte, nem szándékozik kamatot csökkenteni. A belföldi hírek semmiképpen sem gyakorolhatnak ekkora hatást a forintra, főleg nem indokolnák az erősödését.
Az év első két hetének befektetői megingásai után visszatért a bizalom a régióba, s ez nem csupán pénzpiaci érdeklődés formájában mutatkozik meg – a decemberi amerikai kamatemelést követő kivonás inverze zajlik most. Fedezeti alapok részéről is komoly aktivitás mutatkozik. Az e heti újabb Fed-kamatemelés a várakozásoknak teljességgel megfelelt, a kommentár sem tartalmazott semmi meglepőt, így gyakorlatilag nem gyakorolt semmilyen hatást. A régió piacainak likviditása továbbra is kedvező, a magas hozamok vonzzák a friss tőkét. Elemzők nem várják a forint további lényeges erősödését – a sáv széle 240 forint/euró, így nagy tere nincs is. A félév végéig folyamatos gyengülés benne van az árfolyam alakulásában – vélekedik Tóth Illés, a Budapest Economics elemzője. Ha a zloty nem korrigál nagyot, akkor 245 forint alatt maradhat az euró kurzusa, sőt a 244-et is könnyen átlépheti, sok szufla azonban már nincs a forintban – mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Értékpapír szakértője. Ebből a szempontból sok múlik az e havi kamatos monetáris tanácsi (MT) ülésen, amennyiben ugyanis az egyre határozottabban kommunikált extra óvatosság jegyében csak 25 bázispontot vágnak, azt a befektetők úgy értékelhetik, hogy továbbra is „fizet” a carry trade, ami erősítheti a forintot.
A piac egyre inkább 50 bázispontos kamatcsökkentést áraz február 21-re és hajlanak erre az elemzők is, bár szerintük azért van néhány bizonytalansági tényező. Ilyen például a hétfőn megjelenő januári államháztartási adat, a 18-án megjelenő inflációs adat, a legutóbbi kamatdöntés jegyzőkönyve, nem is szólva a nemzetközi befektetői hangulatról, ami meglehetősen nehezen prognosztizálható. Amennyiben az MT 50 bázispontot vág 21-én és közleménye ennek folytatódását sugallja, valamint marad a regióban a bullpiac, úgy lehet tere még egy 50 bázispontos csökkentésnek – véli Török Zoltán.
