Sajátos „Ki nevet a végén?” játékot játszottak a kormánypárti frakciók és a kabinet a jövő évi költségvetéssel: az utolsó percben beadott módosításokkal ugyanis számos terület kapta vissza korábban csökkenteni tervezett támogatását. Ezek jórészt kisebb tételek, mint amilyen a Rádiózenekar 40 millió forintja, vagy a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány 30 milliója, de megjelenik az MTA több mint egymilliárdja is. Vannak más, jelentősebb változások is: a rendőrkapitányságok 3,5 milliárd milliárdos bevételnövekménnyel kalkulálhatnak, 1,4 milliárd jut a felsőoktatási béremelésekre és a Nemzeti Kulturális Alapprogram is további milliárdokat kap az szja-bevételek függvényében. A hegyközségek támogatása külön soron fog szerepelni 150 millió forinttal és a termelőszövetkezeteknek szánt keret is megnő 550 millióval. Megkezdődhet emellett az M44-es út munkálatainak előkészítése is, a budapesti belterületi földutak szilárd burkolattal való ellátására pedig 2 milliárd helyett 2,5 milliárd jut. Útfenntartásra ötmilliárd forinttal adnának többet a kormány és az őt támogató frakciók.
A legjelentősebb módosítás az önkormányzati normatívák emelése. A 14,7 milliárdos növekmény a legkülönbözőbb helyekről, így az MTI-től, a kancellária informatikai fejlesztéseitől, illetve a Vásárhelyi tervtől vonna el forrásokat. A legnagyobb érvágást, 1,5 milliárd forintot itt a 2007-től kezdődő uniós nagyberuházások előkészítése szenvedte el. Vannak komoly nézeteltérések is az önkormányzati finanszírozásnál: a helyhatóságok kötött felhasználású normatív támogatásait a szocialisták átsorolnák a szabad felhasználásúak közé. A tárca ugyanakkor nem tartaná indokoltnak a 100 milliárd forintos nagyságrendű pántlikázott pénzforrás teljes felszabadítását.
Az ellenzék is felhívta a figyelmet rá, hogy az önkormányzati normatívák emelésével párhuzamosan egymilliárddal meg kell emelni az egyházi és kisebbségi intézmények normatív támogatását – tegnap megszületett a kérdést rendező módosító indítvány.
A tételes egészségügyi hozzájárulás vártnál nagyobb csökkentését az általános tartalékból tervezik finanszírozni. A legtöbb módosító javaslatnak egyébként ez a keret a forrása: a törvényben meghatározott szintnél eredetileg nagyobb mértékben feltöltött tartalék ezzel a törvényi minimumra csökken.
Az adótörvények beterjesztettől eltérő elfogadásával változnak bizonyos adóbevételi előirányzatok is. Társasági adóból 3,7 milliárd forinttal többre számít a kormány, az szja-nál ugyanakkor 5,5 milliárd forintos a kiesés. Az adóváltozások egyenlege mínusz 4,1 milliárd forint.
