Az erős forint nem közgazdasági, elméleti kérdés, hanem a magyar gazdaság fejlődését befolyásoló probléma - mondta Gyurcsány Ferenc az Országgyűlésben. A miniszterelnök elmondta: nem kíván nyomást gyakorolni a független jegybankra, de ahogy az kinyilvánítja véleményét a fiskális és jövedelempolitikával kapcsolatban, úgy a kormány is véleményt nyilvánít a monetáris politikáról. Varga Mihály a Fidesz részéről a nyugdíjak reálértékét féltette, mondván, az euróövezethez való csatlakozáskor nem mindegy, milyen a forint árfolyama. Gyurcsány válaszában kifejtette, hogy jelenleg csak azoknak a nyugdíjasoknak éri meg az olcsó euró, akik járandóságukat egyből be is váltják külföldi fizetőeszközre.
Az Országgyűlés néhány órával a vitát követően 195 igen szavazattal, 4 nem ellenében és tartózkodás nélkül elfogadta a kormánypárti képviselők által benyújtott jegybanktörvény-módosítási javaslatot. A beterjesztés legfontosabb eleme, hogy a 9-11 fősre bővülő monetáris tanácsba (MT) nemcsak az MNB elnöke, de a miniszterelnök is jelölhet tagokat. Az ellenzék obstrukcióval is próbálkozott a döntés megakadályozására, de a kormánypárti frakciók mindössze három hiányzással ezt meg tudták akadályozni. A T. Ház döntött arról is, hogy a törvény sürgős kihirdetését kérje a köztársasági elnöktől, amelyet így - ha Mádl Ferenc is úgy akarja - már a kézhezvételtől számított öt napon belül kihirdetnek. Egy másik változat lehet, ha a köztársasági elnök a kihirdetésre megküldött törvényt aláírás előtt megfontolás végett visszaküldi a T. Háznak - ezen opció választására még senki nem utalt a köztársasági elnök környezetéből. A javaslat szövege alapján elvileg már jövő héten megjelölheti Gyurcsány Ferenc két első jelöltjét a MT-be.
