A bankközi forintpiac pénteki zárása után a forint erős teszt alá vette a 243 forintos eurókurzust, tegnap pedig a 15 százalékos sávhatártól nem messze, 13,9 százalék körül kereskedtek vele. Az erős forinton nyernek az importőrök, jó a külföldre utazó magyaroknak, de mindenképpen rossz a gazdaság egészének. Piaci és elemzői vélemények szerint a forint mostani erősödése stabilan megmaradhat. Kolba Mikós, az ING Bank kereskedője szerint a csekély érdeklődés miatt nem valószínű, hogy jelentősen erősödne a forint az euróval szemben. A magyar fizetőeszköz izmosodása viszont alaposan megerősítette a hétfői kamatcsökkentési kilátásokat, a már korábban is csaknem biztosra vehető 50 bázispontot legalább 25 bázisponttal fejelte meg a piac. Várakozásaink szerint inkább 100 bázispontot vág a jegybank – vélekedik Török Zoltán, a Raiffeisen Értékpapír elemzője. Ötven bázisponttal ugyanis semmi sem oldódna, az MNB ezzel csak új fél százalékpont beárazódását érné el. A 100 bázispontos csökkentés magával hozhat némi profitkivétet, aminek nyomán az euró jegyzése 244 forintig kúszhat. Az elemző emellett további verbális intervencióra is számít (hétfőn inflációs jelentést is közzétesz a jegybank) a sávszél közelítésének visszafogása érdekében.
Ennél némiképp óvatosabb jegybanki viselkedésre számít Tóth Illés, a Budapest Economics elemzője, aki úgy véli, a monetáris tanács (MT) fundamentális oldalról 50 bázispontot tart megindokolhatónak, de a 75 bázispont beárazottságát ő is fenntartja. Egy százalékpontos vágásához további erősödésre lenne szükség szerinte, a piac mindenesetre spekulál azon, hogy csökkent-e 100 bázispontot a jegybank.
Az elemzők arra számítanak, hogy a forint árfolyamában nem következik be éles korrekció, a magyar deviza támogatottsága erős, csak mérsékelt gyengülést érdemes várni. A jövő hétfői kamatcsökkentést követően a forint várhatóan megindul a 250 forintos eurójegyzés felé, de ezt a szintet feltehetően csak jövőre – akkor is inkább a második negyedévben – éri el. Az elemzők az év végére 248 forintot felülről kissé meghaladó árfolyamot várnak. Amennyiben az árfolyam stabil marad és a fundamentumok felől sem érkeznek igazán negatív hírek, úgy az idén még 50 bázispontot vághat a jegybank.
