Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Szent Márton napját számos európai országban ünneplik, a magyar származású szent napja egyaránt lakomás-boros ünnep a portugál, a francia és az olasz vidékeken. A Márton-nap a kora középkorban az év gazdasági zárónapja volt, ekkor került sor a jobbágytartozások lerovására, a fizetések kiadására, a tisztújításokra. E naphoz kötődik, hogy „aki libát nem eszik, egész évben éhezik”, aminek alapján ilyenkor azért is kell bőséges lakomákat csapni, hogy aztán egész évben ehessen-ihasson az ember. A legkülönbözőbb libafogásokhoz pedig új bor dukál.
A libák szimbólum állatok: többnyire a nőiességhez és a háziassághoz kötik e hattyúra hasonlító madarakat. Ősidők óta közvetítenek ég és föld között, a szerencse jelképei is voltak sokáig. Egy közismert legenda szerint, amikor a gallok titokban el akarták foglalni a római Capitoliumot, az ott lakó libák vették észre először az idegenek támadását. Éktelen gágogásukkal sikerült is elriasztaniuk a betolakodókat, de legalábbis felébreszteni a védőket. Talán ennek az emlékére állítanak sokféle cserépből készült libát a ház elé őr gyanánt. A lúd megszelídítése már a fáraók Egyiptomában elkezdődött. Az ókori Görögországban mint áldozati állatként is megjelent, és mint olcsó húst és pehelytollat szolgáltató háziszárnyas. A görög mitológiában Aphrodité madara volt.
Egy másik történetben a liba Szent Márton alakjához kötődik. Állítólag Pannóniában született, a mai Szombathely területén, i. sz. 316-ban. A római hadseregből kilépve megkeresztelkedett, és később Tours püspökévé választották. A legenda, melyben a libáknak is része volt, így szól: amikor 371-ben Tours püspökévé kívánták választani, Mártont ezt szerénységből nem akarta. Elbújt egy libaólba, ám rejtekhelyét az állatok izgatott gágogása hamarosan elárulta.
