Nem török lándzsát sem az erős, sem a gyenge forint mellett - mondta hétfőn a parlamentben Draskovics Tibor. A pénzügyminiszter a tárcát korábban vezető fideszes Varga Mihály felvetésére reagált, aki szerint a kormánypárti jegybanktörvény-módosítási javaslat a forint gyengítését célzó intézkedés. Varga azt kérdezte, hogy kivel egyeztettek a benyújtó képviselők az MNB monetáris tanácsának (MT) összetételét várhatóan jelentősen megváltoztató javaslatról. Draskovics azt mondta: a magyar kormánynak nincs egyeztetési kötelezettsége semmilyen uniós szervezettel, ennek ellenére tájékoztató levelet írt az Európai Központi Banknak. Az ECB-től még nem kaptam visszajelzést - tette hozzá.
A parlament gazdasági bizottsága hétfőn - a költségvetési bizottsághoz hasonlóan - általános vitára alkalmasnak tartotta a jegybanktörvény-módosítási javaslatot. A bizottsági ülésen ezúttal nem Auth Henrik, hanem Adamecz Péter alelnök képviselte a jegybanki álláspontot, amely szerint az csorbítja a jegybanki függetlenséget. Adamecz szerint nem vezet célra, ha a kormány a monetáris politikával való egyet nem értését az MT-tagok leváltásával fejezi ki.
A kormánypárti képviselők ugyanakkor továbbra is azt hangoztatták, hogy nem jellemző az EU-ban az a gyakorlat, hogy a jegybanki alelnökök is részt vennének az MT munkájában.
A hétfői ülésen az Országgyűlés elfogadta a 2003-as állami gazdálkodás zárszámadásáról szóló törvényjavaslatot, és ellenszavazat nélkül módosult a számviteli törvény is. Az országgyűlésben ma lesz, illetve ér véget a jegybanktörvény-módosítási javaslat általános vitája, míg pénteken megkezdődik a 2005. évi költségvetési törvény tervezetének 30 órásra tervezett általános vitája. A mai szavazás várhatóan alig hat a forintárfolyamra is. A magyar deviza hétfőn az euróval szemben egy forintot gyengült. A piac azonban nem tart komolyabb eséstől, véleményük szerint ugyanis a jelentős magyar kamatkülönbözet elégséges ellensúlyt jelent.
Minimális érdeklődés mellett tegnap megkezdődött az adótörvények részletes vitája: Tállai András kiemelte azt a fideszes javaslatot, amely a 18 százalékos kulccsal adózó jövedelem felső határát 1,5 millióról 1,9 millió forintra emelné, így az átlagjövedelem teljesen az alsó kulccsal adózzon. A szocialista képviselők ezzel szemben havi 50 ezres megtakarításról beszéltek, mellyel csökken az eddigi középső kulccsal adózók terhelése.
