A közelmúltban az orosz kormány vonakodva ugyan, de elfogadta a kiotói egyezményt, így elviekben annak az Egyesült Államok általi ratifikálására már nincs is szükség ahhoz, hogy az egyezmény életbe lépjen. Ehhez 55 olyan országnak kellett csatlakoznia, amelyek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának legalább 55 százalékáért voltak felelősek 1990-ben, márpedig az oroszok egymaguk 17 százalékát adják e szennyezésnek. Ezzel bőven meglesz az egyezmény érvényesítéséhez szükséges arány, hiszen azt eddig a gázkibocsátás 44 százalékáért felelős 122 ország ratifikálta.
Az orosz döntés az egyezményhez való csatlakozásról látszólag nehezen született, ami fundamentális okokkal nehezen magyarázható. Mivel az ottani nehézipar a rendszerváltás után ugyanúgy összeomlott, mint a magyar, 1990 óta különösebb környezetvédelmi erőfeszítések nélkül hasonló arányban sikerült csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást, az Economist adatai szerint konkrétan 647 millió tonnáról körülbelül 400 millió tonnára. Ha 2010-ig a kibocsátás nem emelkedik vissza az 1990-es szintre, akkor Oroszországnak piacra dobható kvótafölöslege lesz. A visszaemelkedésről pedig Alekszandr Zsukov miniszterelnök-helyettes úgy nyilatkozott, hogy az akkor következhet be, ha az orosz gazdaság 2010-ig évi 9-10 százalékos ütemben növekszik, és közben nem tesz semmiféle erőfeszítést az emissziócsökkentésre. Tekintve, hogy a gazdaság növekedését az olajár-emelkedéses idei évben is csak 7 százalékra várják, Moszkvának gyakorlatilag nem kell tartania a kvótatúllépéstől.
Putyinék mégis majdnem egy évig bizonytalanságban tartották a fél világot. Andrej Illarjonov, az elnök gazdasági főtanácsadója Kiotót először a Goszplanhoz (a szovjet idők tervhivatala) majd a gulagokhoz, végül – jó ízlését és mértéktartását végképp elvesztve – egyenesen Auschwitzhoz hasonlította. Persze, létezik olyan álláspont is, hogy nem szabad küzdeni a globális felmelegedés ellen, hiszen Szibériára ráférne a klíma valamelyes enyhülése. Erre a környezetvédők jogos replikája az, hogy a felmelegedés aligha állna meg azon a szinten, amilyet a fantaszták ideálisnak tartanak.
A sajtóban napvilágot látott magyarázatok szerint viszont minden tudományos és gazdasági okfejtés csak ködösítés: Moszkva egyszerűen zsarolt. Az orosz vezetők felismerték, hogy a fő potenciális vásárló Egyesült Államok kiesésével a kvótafeleslegüket majdan eladni szándékozó országok már nem számíthatnak akkora pénzesőre. Köztudott azonban, hogy a nagy gazdasági entitások közül köztudottan leginkább az uniónak szívügye a kiotói jegyzőkönyv, a moszkvai vezetés ezen próbált behajtani némi politikai hasznot. Brüsszel ezt érezve májusban nagyvonalú gesztust tett: közölte, hogy Oroszországtól a WTO-belépésének feltételeként az ottani energiapiac torzulásainak csak részbeni megszüntetését várja. Végeredményben ez azt jelenti, hogy az EU-tól Oroszország már 2006-ra a világkereskedelmi egyezmény tagja lehet, ehhez persze hasonló engedékenységre van szükség Kína és az Egyesült Államok részéről. Az EU lépésének viszonzása – durvábban fogalmazva: ára – volt az orosz kormány Kiotót támogató döntése.
Az 1997-ben aláírt kiotói jegyzőkönyv célkitűzése, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása a 2008–2012. közti évekre az 1990-es szintről globálisan 5,2 százalékkal csökkenjen. A konkrét csökkentési értékek országonként eltérőek, Magyarország például 6 százalékot, az EU jelenlegi tagállamai egységesen 8 százalékot vállaltak. A csökkentés báziséve egyes gázokra vonatkozóan 1990, illetve 1995; azonban a volt szocialista országok más bázisévet is választhattak – így például Magyarország az 1985–1987-es évek átlagát vette alapul. Mivel Magyarország különösebb erőfeszítés nélkül is képes megfelelni a kiotói vállalásoknak még akkor is, ha a következő években jócskán növekszik az emisszió, ezért az unió felé növekvő kibocsátást is jelezhet, illetve ennek megfelelő kvótamennyiséget terjeszthet Brüsszel elé jóváhagyásra a gazdasági tárca által készített nemzeti kiosztási tervében (nkt).
Az nkt-ra azért van szükség, mert az uniós irányelvek szerint január elsejétől bizonyos társaságok csak úgy „füstölhetnek”, ha kvótákat igényelnek. Az unió 2005–2007. közötti emissziókereskedelmi időszakában Magyarországon az összesen kiosztható kvóta mennyisége 87,18 millió tonna szén-dioxid egyenérték, ami évente 28-29 millió tonnát jelent. Ebből az energiatermeléssel kapcsolatos tevékenységekkel foglalkozó cégek előrejelzett kibocsátása évente 21–22 millió tonna között alakul. A fennmaradó kvótákon pedig a fémfeldolgozó, ásványanyag-ipari és papíripari cégek osztoznak. A magyar kvótákat a szakértők reálisnak tartják, így azokat az EU aligha fogja elutasítani, ellentétben más közép-európai országok terveivel (erről lásd a másik cikkünket). Mindemellett a tárca számításai szerint a 2008–2012-es időszakig növekvő gázkibocsátás várható az országban. A bruttó kibocsátás a bázisként vett évi 79,5 millió tonna szén-dioxid-egyenértékről 2012-re 101,9 millió tonnára nő. A kiotói jegyzőkönyv teljesítési időszakában, azaz a 2008–2012. közötti időszakban a bruttó üvegházhatású gázkibocsátás átlaga várhatóan 97,2 millió tonna lesz, ami elmarad a magyar vállalástól, a 105 millió tonnától.
A kiotói jegyzőkönyv a gázkibocsátás csökkentésének előírása mellett úgynevezett rugalmassági mechanizmusokat is tartalmaz, amelyek az egyes szerződő országok közötti, a kibocsátással kapcsolatos kereskedelmi, illetve projekt típusú együttműködést jelentik. Az országok közötti kereskedelmi, illetve projekt típusú együttműködés útján lehetővé válik, hogy e csökkenés a leginkább költséghatékony módon valósuljon meg.
Bakonyi Attila