BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A jegybank követte a piacot

A jegybank monetáris tanácsa (MT) beváltotta a piaci várakozásokat azzal, hogy tegnap 50 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatát. A forint erősödéssel válaszolt a beárazott vágásra.

2004. október 18. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A monetáris tanács a beárazott 50 bázisponttal mérsékelte az alapkamatot hétfői ülésén. A kamat 10,50 százalékra csökkentése nem veszélyezteti a jövő évi inflációs célkitűzést – mondta Járai Zsigmond jegybankelnök az MT ülését követően, de azt is megjegyezte, hogy a jegybank folytatja az óvatos kamatpolitikát. A piaci várakozásoknak megfelelő intézkedést hajtott végre a jegybank a mai 50 bázispontos kamatvágással – vélekedett Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője, aki hozzátette: pozitívum, hogy a tanács osztja azt a piaci véleményt, amely szerint a dezinflációs folyamat beindulni látszik. A vágást indokoló közlemény szerint az inflációt befolyásoló folyamatok összességükben kedvezően alakultak. Az infláció a májusi csúcs után határozottan csökkenő pályára állt, az MT a csökkenő tendencia folytatódását várja. A Reuters által megkérdezett elemzők úgy vélik, hogy a szeptemberi adat nyomán javultak az év hátralévő részére adott előrejelzések: októberben a konszenzus szerint 6,3 százalékra mérséklődhet az áremelkedés üteme, decemberre pedig – az egy hónapja várt 6,25 százalék helyett – 6,0 százalékra. Hosszabb távra azonban nem javultak a kilátások: 2005 decemberére ugyanúgy 4,4 százalékot vár a piac, mint egy hónapja; ez a jegybank 4 százalékos célja felett van. Az elemzők további kamatvágásokat várnak az MNB-től, szerintük a csökkentés üteme a jövő év elején gyorsulhat fel. Nyeste úgy látja, a mostani döntéssel kezdetét veheti egy mérsékelt vágásokkal tarkított lépéssorozat. Az infláció várható csökkenésével előreláthatóan a jövő év elején meredeken esik a kamat, így elérhetővé válik a jövő év végére kitűzött 4 százalékos inflációs cél.
A piac által vártnál, illetve a korábban jellemző szigorú megállapításoknál engedékenyebb hangot ütött meg kamatdöntését magyarázó – meglepetést nem okozó, a szokásos negatívumokat is felsoroló – közleményében az MT – mondta a NAPI Online kérdésére Török Zoltán. A Raiffeisen elemzője szerint a piac ezt pozitív üzenetként értékelte, amit a forint erősödése is jelzett. A közgazdász úgy véli: az év hátralévő részében megtartani tervezett két „kamatülésen” legalább még 50 bázispontot farag a jegybank, de nem elképzelhetetlen, hogy összesen 1 százalékponttal alacsonyabb kamattal kezdik az új esztendőt. Török szerint bármekkora vágást hajt végre a jegybank, annak nem lesz forintgyengítő hatása. A jövő év első negyedében az infláció várhatóan 5 százalék alatt marad, ami újabb lehetőséget ad majd a kamatvágásra – tette hozzá a szakember, aki úgy véli, hogy fokozatos, összesen 150 bázispontos mérséklés várható a januártól áprilisig terjedő időszakban. A Reuters szerint jövőre összesen 1,75 százalékponttal, 8,5 százalékra eshet az alapkamat.
Járai ugyanakkor hangot adott az egyensúlyi viszonyokat érintő aggodalmának is, az idei hiány minden eddigi jegybanki prognózist meghaladó lehet, s 2005-re a GDP-arányos áht-hiány mértékében a pénzügyminiszter által legutóbb tervezett 4,7 százalékhoz képest 0,5 százalékpontos felfelé mutató kockázatot lát. A külső egyensúlyi helyzetet jelentősen befolyásolhatják a 2005-ös államháztartási hatások. A folyó fizetési mérleg hiányának jelenlegi szintje komoly fenntarthatósági kockázatot hordoz, különösen, ha az az ország külföldi adósságának növekedését eredményezi. A monetáris tanács úgy látja, hogy az országgyűlésnek beterjesztett költségvetési törvényjavaslat, bár a hiány jelentős csökkentését célozza, de jelentősen eltér a konvergenciaprogramban szereplő pályától és teljesíthetősége is kockázatokkal terhelt. Az infrastrukturális beruházások egy részének központi költségvetésen kívüli megvalósítása miatt (PPP-finanszírozás) egyelőre bizonytalan, hogy az államháztartás 2005-ben mennyiben tud hozzájárulni a hazai kereslet mérséklődéséhez, ezen keresztül pedig a külső egyensúly javulásához. Draskovics Tibor szerint a jövő évi büdzsé „határozottan az inflációcsökkenés és a javuló egyensúly irányába mutat".
A kamatvágás kedvező jelzés még akkor is, ha az MT óvatos hangú, figyelmeztetést is tartalmazó közleménye árnyalja a képet – kommentálta a fejleményeket Kolba Miklós, az ING Bank üzletkötője. A délelőtt 248,50-en is forgó euró a kamatdöntés előtt 248 forint körül állt, a vágás nyomán azonnal a 247-es szint közelébe süllyedt. A fél százalékpontos csökkentés után a rövidtávú kamatok még vonzók maradnak a rövidtávra befektető külföldiek számára, a hosszú lejáratú állampapírok iránt azonban csak akkor nő az érdeklődés, ha javul a gazdaság egyensúlya és folytatódik az infláció csökkenése. Kolba úgy véli, a mától érvényes új kamatszint még mindig vonzóan magas, s a vágások a forint erős pozícióját nem is veszélyeztetik, amíg az alapráta 9 százalék felett marad. A mostani, 50 bázispontos vágás csupán azt eredményezheti, hogy az euróárfolyam eddig tapasztalt, 245 forintos minimumárfolyama 245-246 közé kerül.

Molnár Csaba
Molnár Csaba

Ez is érdekelhet