BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Választott az MSZP

2004. október 17. vasárnap, 20:13

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nagy többséggel Hiller Istvánt választotta elnökének az MSZP kongresszusa szombaton, Hiller a posztról hat év után távozó Kovács Lászlót követi az elnöki székben. A kulturális miniszter a leadott 552 szavazatból 396-ot megszerezve nyert, a másik jelölt, Szekeres Imre az elnökhelyettesi pozícióval vigasztalódhatott. A korábbi évektől eltérően az új felállású pártvezetésben nincsen nő, mivel a két alelnök a hadügyminiszteri bársonyszéket várhatóan megtartó Juhász Ferenc, illetve Újhelyi István lett, a választmány vezetésére pedig Simon Gábor kapott bizalmat. Hiller a győzelmét követő rövid sajtótájékoztatóján elmondta: a 2006-os választási kampányt már főállású pártelnökként kívánja irányítani, méghozzá új székházból. Arról ugyanakkor nem kívánt nyilatkozni, hogy mikor mond le miniszteri posztjáról.
A kongresszus szombati napját a Haladó kormányzás konferencia balatonöszödi helyszínéről visszatért Gyurcsány Ferenc beszéde kezdte. A kormányfő bírálta az ellenzéket, mivel szerinte megalapozatlanok adótörvény-módosítási javaslataik, és mivel véleménye szerint a konzervatívok az ingatlanbefektetést támogatnák, szemben a kormány otthonteremtési politikájával. Gyurcsány megemlítette, hogy a beterjesztett jövő évi adó- és költségvetési törvények alapján 38,5 százalékról 38 százalékra csökken az adóterhelés, miközben az szja-változásokkal 100 milliárd forinttal több marad az embereknél.

Molnár Csaba
Molnár Csaba

Ez is érdekelhet