Az MSZP és az SZDSZ képviselőcsoportja jogot kíván biztosítani a miniszterelnöknek, hogy tagokat jelölhessen a jegybank monetáris tanácsába (MT) – mondta a NAPI Gazdaságnak Göndör István szocialista honatya. A több képviselő által jegyzett törvénymódosítási javaslat értelmében az MT-nek legalább kilenc, legfeljebb 11 tagja lehetne, közülük ötöt a miniszterelnök javaslatára nevezhetne ki a köztársasági elnök.
További változás, hogy az alelnökök közül csak a monetáris politikáért felelős vezető lenne tagja a 7–9-ről 9–11 fősre bővülő tanácsnak. Ezzel Göndör szerint elválna egymástól a döntéshozatal és a döntések végrehajtása, amely kilenc EU-tagnál részlegesen vagy teljesen megvalósul. Véleménye szerint az európai gyakorlatban nem szokatlan a miniszterelnöki jelölés sem, sőt, a kormány hatásköre az uniós tagok több mint egyharmadánál meghatározó. Draskovics Tibor pénzügyminiszter ismeri és támogatja a javaslatot, a jegybankkal ugyanakkor nem egyeztettünk benyújtás előtt – tette hozzá a képviselő.
A Reutersnak nyilatkozó Járai Zsigmond MNB-elnök szerint 9 tag elég a monetáris tanácsba, a testület „nem focicsapat”. A jegybank elnöke úgy vélte, hogy a javaslat piaci nyugtalanságot kelt, és arról beszélt, hogy ha a kormány a kamatok csökkentését szeretné elérni, akkor inkább a költségvetési hiány lefaragására kellene koncentrálnia.
Az előző két év logikus következménye, hogy a kormánypártok új javaslatukkal meg akarják szüntetni a monetáris tanács politikai függetlenségét – értékelte lapunknak a javaslatot Varga Mihály. A költségvetési bizottság fideszes elnöke szerint parlamenti demokráciákban szokatlan, rossz kezdeményezésről van szó. Emellett az is érthetetlen, hogy mi a célja a változtatásnak, mivel Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök több olyan jelöltet is visszadobott, akinek kinevezésével nem értett egyet – mondta a képviselő. Göndör szerint ugyanakkor a monetáris politika függetlensége nem csorbul, mivel a MT-ba delegált tagok nem utasíthatóak, és az összeférhetetlenségi szabályok is segítik a független döntéshozást. Varga nem tartotta valószínűnek, hogy a zárószavazáson a fideszes képviselők az igen gombot nyomják majd meg. A javaslat elfogadásához ugyanakkor elég a kormánykoalíció által biztosított parlamenti többség.
