Egyetért-e ön azzal, hogy a privatizációt állítsa le a kormány, ne folytassa? - erről a kérdésről rendezne népszavazást a Fidesz - MPSZ. Orbán Viktor pártelnök ezt a frakció ülésén jelentette ki, amit Pokorni Zoltán alelnök a parlament plenáris ülésén azzal egészített ki, hogy Magyarország már túl van a privatizáción, a magán- és köztulajdon aránya ugyanis megfelel a nyugat-európai helyzetnek. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök válaszában elmondta, hogy az alkotmány szerint minden tulajdonforma egyenlő és a javaslat értelmében Fidesz - Magyar Munkáspártra kellene átnevezni a Fidesz - MPSZ-t. Gyurcsány felszólította az ellenzéket, hogy jelentse ki: államosítani akar. Draskovics Tibor a vitában a Dunaferr esetét hozta fel: ha a cégcsoport állami tulajdonban maradna, úgy 17 milliárd forintot kellene az adósságra és 70 milliárd forintot a fejlesztésekre kifizetni az adófizetők pénzéből. Draskovics szerint ez az összeg megfelel a jövő évre tervezett szja-csökkentésnek, illetve havi 5 ezer forint hozzájárulásnak a Dunaferr gazdálkodásához minden állampolgár részéről.
A magánosítást ellenőrizhető módon folytatni kell és e ciklusban be is kellene fejezni - állt ki a kormány programja mellett Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője is. A parlamenti ellenzék kisebbik pártja, az MDF sem támogatja a Fidesz népszavazás-javaslatát. Dávid Ibolya pártelnök közleményben tudatta, hogy pártja azért nem állítaná le a privatizációt, mert hisz a magántulajdonban és elveti a kollektivizmus minden formáját. Nem az a kérdés, hogy legyen-e privatizáció, hanem hogy mit, mennyiért ad el az állam - vélte Dávid.
Az MSZP-frakció szerint alkotmányossági aggályokat is felvet a nagyobbik ellenzéki párt beadványa - értesült lapunk. Könnyen elképzelhető így, hogy az Alkotmánybíróság is tárgyal majd a javaslatról. Az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) tegnap megérkezett a Fidesz kérvénye, leghamarabb október 20-án tárgyalhatja a testület. A kórház-privatizáció kapcsán az Országgyűlés és az OVB már korábban úgy döntött, hogy meg lehet tartani a többek között a Munkáspárt által is kezdeményezett ügydöntő népszavazást.
