BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Pótköltségvetésre van az ÁSZ szerint szükség

2004. szeptember 1. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Több minisztérium is jogcímtől eltérő módon használt fel tavaly fejezeti kezelési előirányzatokat – derült ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) zárszámadási törvényjavaslatról szóló jelentéséből. Az informatikai tárca egyik kht.-jának négy munkatársa egyben a minisztérium fizetési listáján is rajta volt, és kiderült, hogy tevékenységük nem kapcsolódik a kht. feladataihoz. Két másik tárca, a környezetvédelmi és a belügyi jutalmazásra fordított eredetileg más célra szánt forrásokat. Előbbi esetében 203,3 millió, utóbbiéban 162,7 millió forint volt az ilyen felhasználás.
Bírálatot kapott a zárszámadást beterjesztő Pénzügyminisztérium is, mivel nem biztosítja a működés törvényi szabályozásának stabilitását. Már 24 alkalommal módosult a 2001-es államháztartási törvény, míg a költségvetési törvények közül a 2003-ast 12-szer, a 2001-2002-est pedig 21-szer módosították. Különösen veszélyes gyakorlatnak tartják a számvevők a folyó évi költségvetési törvények zárszámadási törvény keretében történő módosítását, amelyre a most beterjesztett javaslatszövegben is több példa akad. Feltűnően sok volt 2003-ban a szabálytalanság a fejezeti kezelésű előirányzatok esetében (ezekről jövő évtől már egy egységes pályázati rendszerben dönt a kormány). A beszámolók az esetek 43 százalékában nem valós pénzügyi és vagyoni helyzetről adtak információt, így hitelességük megkérdőjelezhető – véli az ÁSZ.
A kormány a pótköltségvetés-készítés alól a jelenlegi szabályozás mellett gyakorlatilag mentesül, így az Országgyűlés költségvetési joga csak korlátozottan érvényesülhet – véli Kovács Árpád, az ÁSZ elnöke. A számvevők az eredeti költségvetés újragondolását, illetve átstrukturálását (tehát a pótköltségvetés készítését) részesítenék előnyben a folyamatos módosítással szemben.

Sebők Miklós
Sebők Miklós

Ez is érdekelhet