Bár az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) idén változtatott finanszírozási rendszerén, a tavalyi támogatásokat alapul véve minden csapat fordulónként legalább 80 ezer svájci frankos (közel 13 millió forint) bevétellel kalkulálhat. Ha a Ferencváros a jövő héten túljut a Sparta Prahán, 160 ezer svájci frankra számíthat – mondta lapunknak Tepszics Ignác sportigazgató. Ezt csak utólagos elszámolással kaphatja meg a visszavágóra egygólos előnnyel forduló klub, a végösszeg pedig attól is függ, hogy az UEFA melyik kategóriába sorolja be a magyar csapatot. A versenykiírást ugyanis még egyetlen magyar résztvevő sem kapta meg, így nem hivatalos úton beszerzett információkra, valamint a korábbi évek tapasztalataira építve állították be költségvetésükbe a kupaszereplést.
Újpesten a szükséges adatok hiányában még nem számították ki, hogy mennyit hozna a Servette elleni továbbjutás, a legnagyobb bizonytalanságot a sorsolás jelenti – tudtuk meg Sallói István ügyvezető igazgatótól. Ha a kétgólos előny birtokában kiharcolhatónak tűnő továbbjutást követően egy sztárcsapat kerül a lila-fehérek útjába, várható a főműsoridős közvetítés, s így a bevételek teljes összege elérheti az 500 ezer eurót is. Kedvezőtlen sorsolás esetén azonban – az UEFA-támogatástól eltekintve – akár 10 ezer eurónál is megállhat a bevétel. Az Újpest a kupatöbbletet nem játékosvásárlásra, hanem tartozásai – így a ligától felvett hitel – visszafizetésére fordítaná. A korai búcsúzás (ezzel a 80 ezer svájci frankos „bánatpénz”) éppen csak a szerepléssel járó kiadások fedezésére lenne elég. További bevételt jelenthet, ha a játékosmenedzserek felfigyelnek egy-egy focistára, erre ugyanis elsősorban nemzetközi meccseken van esély – véli Sallói. Hasonló felértékelődést könyvelhetett el az MTK és Torghelle Sándor is a német–magyar válogatott összecsapással – Torghelle ma már az angol első osztályú Crystal Palace-nél van.
A Budapest Honvéd egygólos hátránnyal érkezett haza a lengyel Wronki elleni első meccsről. Ács Zsuzsa klubigazgató szerint a csoportkörbe jutással elnyerhető 320 ezer svájci frank létfontosságú volna a csapat működése szempontjából. Ez ugyanis 52 millió forintos többletbevételt jelentene, szemben a klub egész éves 130 millió forintos költségvetésével.
Mindhárom magyar kupacsapatnak komoly megterhelést jelent a külföldi vendégjátékra való kiutazás: az aktuális fordulóban az Újpest ötmillió forintért utazik Svájcba, a Budapest Honvéd kilencmilliót költött a lengyelországi kiruccanásra, míg a Fradi hat-hétmillió forintot fordít a prágai meccsre. Az előző körbeli albán ellenfeléhez 10 millió forintjába került a kiutazás a zöld-fehéreknek.
A három csapat a televíziós közvetítési díjakhoz, velük együtt a stadionokban elhelyezett reklámok utáni bevételhez csak áttételesen jut hozzá, a jogok jórészt az Esterházy Márton vezette Sport 5-nél vannak, tőlük viszont csak fontos külföldi tévéknek is eladott közvetítés esetén lehet nagyobb összegre számítani. Már eldőlt, hogy a Fradi prágai meccsét a tv2 közvetíti, míg a Honvéd szereplését itthon a Sport 1-et nézve figyelhetjük.
