Kevesebb kihágás a Szigeten
A Sziget fesztiválon 2004-ben a korábbi átlagosnál kevesebb szabálytalanságot tártak fel a fogyasztóvédők – derül ki a Fővárosi Fogyasztóvédelmi Felügyelőség jelentéséből. A szervezet szerint ez azzal magyarázható, hogy a rendezvény előtt eligazításra hívták a teljesítendő követelményekről a vendéglátókat. Idén 94 vendéglátót és 3 mutatványost ellenőriztek a fogyasztóvédők, közülük 30-nál találtak szabálytalanságot. A bírságok összege 640 ezer forint volt, ebből 90 ezer a helyszíni. A büntetést lejárt szavatosságú jégkrémért, engedély nélkül helyszínen főzött ételekért lehetett kiérdemelni.
Félmilliárd euró az M6-osért
Az M6-os autópálya érdi tető és Dunaújváros közötti 57 kilométeres szakaszának megépítése 508 millió euróba, azaz 125 milliárd forintba kerül 2026-ig az államnak – írta a Figyelőnet. Gaál Gyula, a gazdasági tárca államtitkára elmondta: a közbeszerzési pályázaton nyertes M6 Duna Autópálya Konzorcium az autópálya-építés teljes költségének 10 százalékát saját forrásból biztosítja majd. A további 90 százalékot az MKB–K&H–KfW–Commerzbank hitele fedezi.
