– Az már kiderült az elmúlt néhány hónapban, hogy a kormánynak milyen reformelképzelései vannak az egészségügyben, de mi erről a szocialista frakció véleménye?
– A legfontosabb, hogy megkezdődött az irányított betegellátási rendszer (IBR) szakmai vitája. A lakosság számára úgy tűnhet, hogy lefékeződött a munka, ám éppen ez az egyik legfontosabb szakasz, hiszen a kormány által kidolgozott koncepciónak vannak kiforratlan részei. Gondolok például arra, hogy ki lehet szervező, milyen jogosítványokkal rendelkezzen, és nem utolsó sorban tisztázni kell az önkormányzatok szerepét. Az IBR ugyanis csak úgy működhet jól, ha a reformfolyamatokban az önkormányzatokat is érdekeltté teszik. Nem lehet továbbá figyelmen kívül hagyni a regionális különbségeket, hiszen egy rendszer csak akkor működik jól, ha az eredményes az ország elmaradott területein is.
A rendszerhez nem lehet pénz nélkül hozzányúlni, akkor is áldozni kell rá, ha gazdaságosabb struktúrát akarunk. Figyelembe kell venni a helyi adottságokat is, hiszen számtalan kiaknázatlan lehetőség van, amelyek többletforrásokat jelenthetnek. Magyarország gazdag gyógyvizekben, erre lehet építeni olyan szolgáltatásokat, amelyek vonzók lehetnek a külföldiek számára is. Persze biztosítani kell, hogy a magyarok ne szoruljanak ki ezen lehetőségekből.
– Ön szerint kik lehetnének ellátásszervezők? A kormány ugye kizárná az egészségügyi szolgáltatókat.
– Semmiképpen sem lenne jó, ha az egészségügyi szolgáltatókat kizárnánk, ezzel együtt érdemes lehet orvoscsoportokat is bevonni. Fontos ugyanakkor, hogy új forrás kerüljön a rendszerbe. A struktúra nem maradhat érintetlen, hiszen hiába pumpálunk az egészségügybe több pénzt, ha az szinte észrevétlenül elfolyik.
– Többször elhangzott már, hogy az egészségügyi rendszer legnagyobb baja a valóságos szociális háló hiánya. Egyetért ezzel a kórképpel?
– Ez így van. A jelenlegi intézményrendszer túlságosan a kórházi kezelésekre koncentrál. Egyes területeken túl sok a párhuzamosság, máshol nagy hiányosságok vannak, és az egész nincs összefésülve a szociális szférával. Miközben nagy hiány van ápolási, rehabilitációs és hospice intézetekből, még mindig túl magas az aktív ágyak száma. Sokat segíthet az otthoni ápolás intézményének fejlesztése is. Ezek a megoldatlan ügyek a kiadásokat növelik, hiszen azok az idősek vagy hajléktalanok, akiket a szociális intézményrendszer nem képes fogadni, előbb-utóbb a sokkal drágább kórházi ágyon kötnek ki, akkor is, ha igazából nem betegek. A struktúra átalakítása után felálló új rendszer nem kerülne feltétlenül többe.
A reform másik része a sürgősségi betegellátás fejlesztése és az egynapos, valamint az ambuláns beavatkozások bővítése. Az egynapos műtét ma már bekerült a pontrendszerbe, finanszírozás kapcsolódik hozzá, mindenképpen érdemes tovább népszerűsíteni. Természetesen nagy szükség van a géppark fejlesztésére, bővítésére is, de változtatni kell a területi egyenetlenségeken. A sugárterápiás eszközökkel való ellátottságban, az eszközök állagában jelentős különbségek vannak az ország egyes részei között.
– A pénz mellett legalább olyan fontos a szakemberek megőrzése. Hogyan lehet őket meggyőzni vagy érdekelté tenni, hogy folytassák a szakmájukat, lehetőleg itthon?
– Bár jelenleg a szakemberek mindössze 5-6 százaléka megy külföldre dolgozni, de döntő többségük az amúgy is munkaerőhiánnyal küszködő szakmákból lép ki. Ilyen a diagnosztika, a patológia, az intenzív ellátás vagy az aneszteziológia. Ráadásul egyre kevesebb az orvostanhallgató, így a hiány évről évre nőhet. Vissza kell állítani a szakma megbecsülését, nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is, csak így lehet a fiatalok előtt vonzó a pálya. Ez fontos, hiszen a reformban is számos olyan elem szerepel, amelyet a jelenlegi állománnyal fizikailag nem tudnak megoldani. Gondolok itt a prevencióra, de az uniós ügyeleti szabályokat is csak úgy lehet betartani, ha nagyobb létszámmal működik a rendszer.
– Ha már az ügyeletnél tartunk, mi hír a nagy port kavart munkaerő-direktíváról?
– Jelenleg folyik a felülvizsgálat, remélhetőleg jövő áprilisig eredményre jutunk. Szabályozni kell az ügyeleti és a készenléti rendszert és ehhez kell igazítani a fizetéseket. Nem engedhető meg, hogy orvosok, ápolók napokat töltsenek el egyhuzamban a kórházakba, nem lehet a személyzetet ilyen módon terhelni. A plusz munkát pedig meg kell fizetni. Az már más kérdés, hogy az ügyeleti rendszerhez is hozzá lehet nyúlni, hiszen csak ott kell ezt fenntartani, ahol valóban szükség van rá. Azokon a kórházi osztályokon, ahol a beavatkozások elnapolhatóak, ez felesleges.
– Ezen elképzelések nagyon jól hangzanak, ám egy reform véghezviteléhez 10–15 év szükséges. Mi a biztosítéka annak, hogy egy esetleges kormányváltás ne vessen véget a megkezdett munkának?
– Ha kidolgozott koncepciónk lesz, mindenképpen szükség lesz politikai szinten is egy négypárti egyeztetésre. Azt hiszem, sikerülhet megegyeznünk, hiszen vannak közös alapok. Ilyen a szolidaritás elve, az irányított beteg út elfogadása, az egy kockázati közösség és az egy biztosítós rendszer megtartása. Ezen elvekben mind a négy parlamenti párt egyet ért. Természetesen lehetnek viták, ám az biztos, hogy a reform szükséges és csak konszenzussal vihető végbe.
Molnár Barbara