Járai Zsigmond egy vidéki szereplésén úgy nyilatkozott, hogy amennyiben továbbra is jól alakulnak a gazdasági folyamatok, elképzelhető újabb kamatvágás. A jegybankelnök szerint a javuló eredmények hatására a befektetők bizalma kezd helyreállni, és az inflációs folyamatokban szintén várható olyan fordulat, ami megteremtheti az alapkamat mérséklésének alapját. Elemzői vélemények szerint az elnöki megnyilvánulás a jegybank korábbi retorikájához illeszkedik. Az MNB ismét deklarálta, hogy tartja magát az előre jelzett, megfontolt kamatcsökkentéshez, ami annyit is jelenthet, hogy a jegybankon nincs csökkentési nyomás. Ennek kommunikálásával - a várt amerikai kamatemelés légkörében - a külföldi befektetők bizalmát is erősíthetik.
Szakértői vélemények szerint sincs őrült kamatvágási várakozás, igaz, azért van némi beárazott csökkentés.
Járai úgy véli, hogy amennyiben a feltételek fokozatosan megteremtődnek, Magyarország 2009-2010 körül vezetheti be az eurót, ez nagyjából egybevág a legfrissebb elemzői várakozásokkal. Járai Zsimond az idei második félévben csökkenő inflációra számít, szerinte májusban 7-8 százalék között tetőzik majd a pénzromlás, majd év végére 6-7 százalékra mérséklődik, s tarthatónak véli a 2005. végi 4 százalékos inflációs célt. Az elnök ugyanakkor nem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy az elkövetkezendő években - elsősorban az állami szektorban - komoly reformra lesz szükség, a jelenlegi állami bürokrácia nem lehet sikeres az európai uniós forrásokért folyó versenyben.
Csatlakozik e megítéléshez Bokros Lajos, a Világbank igazgatója, volt pénzügyminiszter és Jaksity György tőzsdeelnök, jövőbeni európai potentát is. Bokros szerint túl nagy az államháztartás terjedelme, túl sok közfeladatot vállal magára az állam, aminek következtében túl sok adót kell beszedni. Hiányolta az oktatás és az egészségügy reformját, ami rövid távon nem hoz megtakarítást, hosszabb távon viszont igen.
Kisebb, de hatékonyabb államot, javuló közszolgáltatásokat eredményezhetne az államháztartás reformja - állította Jaksity. A magas adókkal túlságosan terjedelmes államot tartanak el az adófizetők, így a magánszféra forrásai szűkülnek. Szerinte egyszerűbb, alacsonyabb kulcsokkal működő adórendszerre van szükség, amely lehetővé tenné, hogy a szürke jövedelmek is bekerüljenek az adóbevételek közé - fogalmazott Jaksity György. A személyi jövedelemadó és a társadalombiztosítási járulék drasztikus csökkentése kívánatos, s az iparűzési adóval megfejelt társasági nyereségadó sem lehet magasabb 20 százaléknál.
