A KSH becsült adatai szerint idén januárban a külkereskedelmi deficit 137,2 millió eurót tett ki, ez 112,3 millió euróval kedvezőbb az egy évvel korábbinál. A folyó áras adatok alapján lényegesen kisebb a javulás, így a hiány 17,8 millió euróval lett kevesebb, mint egy évvel korábban. Mindezzel beigazolódni látszanak az elemzői várakozások, amelyek a folyó fizetési mérleg javulását döntően az exporttól várják.
A statisztikusok 2003 januárja óta teszik közzé a becsült adatokat, aminek az a jelentősége, hogy az MNB a KSH becsült adatokkal készített számait használja fizetésimérleg-statisztikájához. A statisztikai hivatal az utóbbi 40 hónapra visszatekintő adatok alapján becsüli a havi forgalmat, illetve a vámhatóságtól beszerzett információkat is felhasználva következtet arra, hogy a nagy exportőrök kiviteléből mennyi hiányzik az elszámolásból. Az exportnál a tapasztalatok azt mutatják, hogy havi 200-250 millió euró értékű kivitellel egészül ki a KSH előzetes becslése, az import esetében ez feleekkora. Az import ugyanis – mivel ahhoz kapcsolódnak a vámbevételek – jobban „érdekli” a vámhatóságot, így elektronikus feldolgozottsága lényegesen magasabb az exporténál.
A KSH tapasztalatai szerint az exportot még sohasem becsülték túl, az import esetében azonban változó a helyzet. A hivatal a becsléseket az iparstatisztikai kiviteli adatokkal összevetve is kontrollálja. A becsült adatok alapján 2004 januárjában a kivitel – euróban számolva – 10,2, a behozatal pedig 5,6 százalékkal bővült. Dollárban számítva a növekedés 31,5, illetve 26,2 százalék.
Az első hónapban valamennyi árufőcsoport forgalma jelentősen meghaladta a tavaly januárban regisztráltat, ráadásul a kivitel növekedési üteme valamennyi termékcsoportnál felülmúlta a behozatalét.
