Végső stádiumba érkeztek az M5-ös autópálya jövőjével kapcsolatos tárgyalások – tájékoztatott közleményében a gazdasági tárca, ám az üzletről ennél többet továbbra sem közölnek. A minisztérium – tájékoztatója szerint – a továbbiakban is elsősorban úgy tervezi lépéseit, hogy az adófizetők pénzének célszerű és gazdaságos felhasználása mellett – a jogállamiság keretein belül maradva – az autópálya használatának egyenlőségét (matricás rendszer) megteremtve épüljön tovább az autópálya Szegedig. A közlemény szerint amint és amennyiben a végső döntés megszületik ezen keretek között, a tárca vezetése azonnal minden részletre kiterjedő tájékoztatást ad.
A témában a legutolsó hivatalos közlést Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszter tette, amikor a múlt héten megismételte a kormányszóvivő korábbi bejelentését, miszerint március 12-én matricás lesz az M5-ös. Ezt megelőzően Gaál Gyula, a közlekedési tárca politikai államtitkára január 31-én közölte, hogy megszületett az a szerződés, amelynek alapján az állam megvásárolhatja az M5-ös autópályát az Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) Rt.-től. Akkor az is kiderült, hogy a gazdasági és a pénzügyi tárca közösen azt javasolja a kormánynak, hogy az Állami Autópálya Kezelő Rt. vásárolja meg az AKA részvényeit, s ehhez kereskedelmi banki hitelt vegyen igénybe az állam. Gaál ugyanakkor jelezte, hogy ehhez kormánydöntésre van szükség. A szakma arra számított, hogy a kabinet február 4-i ülésén áldását adja a tranzakcióra, ám ekkor nem született döntés. Ennek kapcsán több vélt információ látott napvilágot, ezek egyike szerint az államnak mielőbb letétbe kellene helyeznie a sztrádatársaság száz százalékának kivásárláshoz szükséges pénzt. (Lapinformációk szerint ez 120 milliárd forint lenne). Egyes vélemények szerint azért nem született döntés a múlt héten, mert időközben változott a konstrukció, vagyis az állam már csak kisebbségi részesedést vásárolna az autópályacégben, s bérelné a sztráda üzemeltetési jogát.
