Elkészült az a szerződés, amely lehetőséget biztosít a kormánynak, hogy az általa kijelölt állami intézmény megvásárolja az M5-ös autópálya tulajdonosa, az AKA Rt. részvényeit - mondta Gaál Gyula, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) politikai államtitkára az MTI-nek. A szerződést szombaton parafálták, az aláíráshoz azonban még kormánydöntésre van szükség - tette hozzá. Az államtitkár elmondása szerint a GKM és a Pénzügyminisztérium arra tesz javaslatot a kormánynak, hogy a kivásárlásban közreműködő állami intézmény az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. legyen.
Az ügylet tervezett lebonyolításával kapcsolatban Gaál Gyula úgy fogalmazott, hogy az ÁAK egy kereskedelmi bankokból összeállt konzorciumtól venne fel hitelt az AKA Rt. kivásárlásához. (Az továbbra sem derült ki, hogy az állam mennyiért vásárolná meg az autópályacég papírjait, s az is új fejlemény, hogy immár kölcsönből fedeznék a kivásárlást. Korábban ugyanis a kormányszóvivő azt mondta, hogy a Postabank eladásából elegendő forrás áll rendelkezésre.) Gaál elmondta, hogy van egy olyan konstrukciós javaslat is, amely szerint az M5-ös autópályát anélkül lehetne a matricás rendszerbe bekapcsolni és a Szeged-Kiskunfélegyháza szakaszt megépíteni, hogy a kormány teljesen kivásárolná a jelenlegi tulajdonost. Ez is új elem, hiszen korábban egyértelműen arról szólt a hivatalos tájékoztatás, hogy az AKA 100 százalékát vásárolná meg az állam. Az államtitkár szerint pénzügyileg, gazdaságilag és politikailag is kedvezőbb lenne, ha a kormány az AKA Rt.-vel együttműködve vezetné be a matricás rendszert és építené meg a hiányzó szakaszokat. Az AKA tulajdonosai készséget mutatnak erre a megoldásra.
