Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
- Könyveiben sokat bírálta a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), különösen a fejlődő és a gazdasági rendszerek közötti átmenet nehézségeivel küzdő országoknak adott tanácsai miatt. Milyen szerepet játszhat az IMF az iraki újjáépítésben?
- Az első feltétel az IMF és a Világbank bevonásához egy szuverén kormányzat felállítása lenne, a megszállt Irakban ez még nem történt meg. Bizonyos lépésekről már érkeztek hírek: a dínár újbóli bevezetése kapcsán például viszonylagos sikerről is beszámolhatunk. Az igazi probléma az amerikai adminisztráció által kitűzött gazdasági célokkal van, ezek ugyanis a sokkterápia egészen extrém formáját feltételezik. Azonnali liberalizálása és privatizálása mindennek, az olaj kivételével. Ha a kelet-európai átmenet, így különösen az orosz átmenet tanulságait nézzük, akkor ez a politika biztos út az összeomlásba.
- Úgy tudni, Jegor Gajdar és más, hasonló gondolkozású közgazdászok is tanácsot adnak az átmenethez.
- Így van. Nemcsak ugyanazokat a katasztrofális következményekkel járó intézkedéseket, hanem személyesen a katasztrófa előidézőit is alkalmazzák. Az érvelésük lényege változatlanul az, hogy sohasem lehet eléggé sokkolni a gazdaságot. Mivel Oroszországban egy idő után már nem folytathatták ezt a politikát, lehet, hogy most próbálják végigvinni ezt az elképzelést. Ha ezt egy olyan országban csinálják, ahol sokkal magasabb a munkanélküliség, mint Oroszországban, és sokkal kisebb a humán tőke, akkor ez biztos recept az összeomláshoz. Fennáll a veszély tehát, hogy amint az IMF megkezdi a működését Irakban, újra a sokkterápiát akarja alkalmazni. Szerintem a Világbank - bár ebben nem vagyok teljesen biztos - nem fogja támogatni ezt a politikát. Legalábbis amikor ott dolgoztam, akkor próbáltunk egy kevésbé sokkterápia-párti álláspontot kialakítani.
- Milyen esélyt lát ma az iraki adósság elengedésére?
- Mindenképpen fel kell ismernünk az iraki adósság elengedésének szükségességét. Arra is emlékeznünk kell azonban, hogy más országokban, így Etiópiában vagy Kongóban, szintén súlyos a szegénység, miközben a kormányuk ugyanolyan elnyomó rezsimet tart fenn, mint amilyet Irakban láttunk. A kérdés tehát úgy vetődik fel: ha eltekintünk attól, hogy Irakban az USA katonai beavatkozást hajtott végre, találunk-e további indokokat, amelyek szerint Irak jobban megérdemli az adósságelengedést, mint az említett országok. Lépnie kell a nemzetközi közösségnek, de csak a nemzetközi joggal összhangban szabad lépni. A helyzet iróniája, hogy korábban az adósságelengedés legnagyobb ellenzője éppen az Egyesült Államok volt. Most az USA szeretné elengedni Irak tartozásait, de csak ott, és figyelmen kívül hagyva a nemzetközi jog szabályait.
- A Haladó kormányzás konferencián elmondott beszédében taglalta a túl erősen körülbástyázott jegybanki függetlenség által felvetett kérdéseket.
- A legfontosabb gondolat itt az, hogy a jegybanki függetlenség csak a demokratikus elszámoltathatóság rovására erősíthető. Tehát át kell gondolnunk, milyen előnyökkel és hátrányokkal jár egy teljesen független központi bank működése. A másik fontos kérdés arra vonatkozik, amit rejtett politikai agendának vagy konzervatív ideológiai beállítottságnak nevezhetnénk. Jól megfigyelhető e két elem keveredése a Fed működésében. Így például a Fed 1993-as és 2001-es elvei és javaslatai között akkora a különbség, hogy a döntések hátterében meghúzódó egyetlen lehetséges vezérfonalnak nem tekinthetünk mást, mint hogy egyszerűen politizálásról van szó. A Fed hozzáállása a két időszakban ugyanis teljesen ellentmondott egymásnak. (A Clinton-időszakban a költségvetés relatív alacsony hiányára is restriktív kamatpolitikával válaszolt a jegybanki szerepet betöltő intézmény, míg a G. W. Bush megválasztását követő évben az elszaladó hiány ellenére csökkent drasztikusan az alapkamat - S. M.) A problémát az jelentette, hogy a függetlenségére hivatkozva a Fed úgy tüntette fel magát, mint amely a megfelelő intézmény arra, hogy eldöntse, helyes-e egy gazdaságpolitikai koncepció vagy sem. Ezzel pedig komolyan erodálta a demokratikus eljárásokat.
- Ez a téma szóba került a Járai Zsigmond MNB-elnökkel folytatott tárgyalásán?
- Nem, erről nem beszéltünk. De szívesen megvitattam volna vele a kérdést, ha több időnk lett volna.
- A 90-es évek elején sokan gondolták, hogy Kornai János lehet az a magyar közgazdász, akinek jó esélye van a közgazdasági Nobel-díj megszerzésére. A 90-es évek elmúltával lát még arra esélyt, hogy Kornait jelölje a svéd tudományos akadémia?
- Semmiképpen sem szeretnék találgatásokba bocsátkozni arról, hogy ki kaphatja a díjat. Mindenképpen meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy Kornai gondolatai sokakra hatottak, különösen, amit a hiánygazdaságról és a puha költségvetési korlátról írt. Újra hangsúlyozva, hogy nem szeretném kommentálni az akadémia döntéseit, annyit elmondhatok, hogy a szovjet blokk szétesésének tizedik évfordulóján magam is arra számítottam, hogy egyfajta szimbolikus gesztusként Kornai megkapja a díjat. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy más magyar származású közgazdászok is megérdemelték volna a díjat, például Káldor Miklós, aki korábban engem is tanított.
