BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Befolyásos családokon keresztűl lehet üzletet kötni

2004. január 29. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az amerikaiak korábban Irak teljes újjáépítését tervezték, amelynek keretében mielőbbi privatizációt sürgettek, ki akarták építeni a tőzsdét és a kereskedelmi bankok hálózatát. Ma azonban már túl ambiciózusnak tartják ezeket az elképzeléseket, s a teljes reform helyett meghatározták azokat a területeket, ahol megvalósíthatónak tartják a reformokat. Ennek függvényében főként az elektronika, a vízgazdálkodás, az élelmiszer-feldolgozás terén, illetve a kőolajszektorban tevékenykedő magyar vállalatok kaphatnak esélyt az iraki újjáépítésben. Az említett ágazatokban a magyar vállalatok jó referenciákat tudnak felmutatni a térségben – hangsúlyozta Major István, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára kedden Kuvaitban a Rebuild Iraq 2004 kiállítás kapcsán. Ez volt az első olyan expo a térségben, amelyet kifejezetten az iraki újjáépítés kapcsán szerveztek, s amelyen 48 ország között – az ITD Hungary támogatásával – tizenöt magyar cég is képviseltette magát. A magyar vállalatok – amíg kockázatos a közvetlen iraki megjelenés – főként kuvaiti partnereiken keresztül léphetnek kapcsolatba az iraki cégekkel – vélte Gyuris János, Magyarország kuvaiti nagykövete. A diplomata emellett azt tanácsolja a magyar cégeknek, hogy „közvetve”, pontosabban kuvaiti vagy iraki ügynökök révén létesítsenek kapcsolatot az éledező iraki magánszektor szereplőivel. A Perzsa-öböl országaiban egy sajátos üzleti láncolat működik: nemzetközi cégek ugyanis közvetlenül nem jelenhetnek meg a piacon, csak úgynevezett ügynök, szponzor útján, aki aztán javadalmazás fejében – szerencsés esetben – tető alá hozza az üzletet.
A fénykorban – a hetvenes években, illetve a nyolcvanas évek elején – az Irakba irányuló magyar kivitel értéke évente 200-250 millió dollár volt, ezzel a közel-keleti ország Magyarország egyik legfontosabb devizapartnere volt. Egy ideig zökkenőmentes volt a két ország közötti üzleti kapcsolat, vagyis az irakiak időben fizettek, később azonban ez megváltozott. Mára Iraknak mintegy 150 millió dollár tartozása van Magyarországgal szemben, aminek rendezésén hosszabb ideje dolgoznak a felek. Budapest eddig nem ajánlotta fel a tartozások esetleges elengedését.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet