Szeptember végéig 520,8 millió eurónyi közvetlen működőtőke-befektetést hajtottak végre a Magyarországon bejegyzett társaságok a határokon túl. A célországok közül kiemelkedik Szlovákia, ahová az első negyedévben 355,2 millió euró érkezett. Az OTP Bank szeptember utolsó napján fizette ki a bolgár DSK Bank 311,1 millió eurós vételárának utolsó, 90 százalékos részletét (ez az összeg feltehetően nem szerepel a jegybank háromnegyed éves mérlegében).
Tavalyhoz kapcsolódik Mol Rt. szlovákiai befektetése - igaz, a szerződést 2002. november 10-én írták alá -, a magyar társaság a Slovnaft több mint kétharmados tulajdonosává lépett elő összesen 360 millió dolláros akvizíció keretében; az ügylet során készpénzes tőkeemelést és részvénycserét is alkalmaztak. Ugyancsak a magyar tőkekihelyezésekhez tartozik a Mol bevásárlása Horvátországban: a magyar olajcég szakmai befektetőként az INA-t vette meg 505 millió dollárért. A tavalyi külföldön eszközölt magyar befektetéseket alapvetően az OTP és a Mol uralta, ezek mellett néhány határ közeli kisebb vállalkozás átnyúló projektje, illetve tulajdonszerzése játszott szerepet. A szakértők úgy vélekednek, hogy ebben az évben nem lesz a tavalyihoz mérhető magyar tőkebefektetés: a Mol lengyelországi ügylete egyelőre várat magára, az OTP romániai tulajdonszerzése körül sok a bizonytalanság.
Idén az első háromnegyed évben a külföldi székhelyű társaságok 849,6 millió euró közvetlen tőkebefektetést eszközöltek Magyarországon - derül ki a jegybank adataiból. Ebből a szempontból Hollandia volt a legaktívabb, az első negyedben 17,1 millió, a másodikban 157,5 millió, a harmadikban pedig 118,7 millió eurót fektettek be a németalföldi invesztorok a magyar gazdaságban. A hollandok mellett a németek és a franciák voltak hozták a legtöbb befektetést szeptember végéig. Az első kilenc hónapban befektetett közvetlen működőtőkéből 806,3 milliót az Európai Unió tagországai, ezen belül a monetáris unió tagjai 773,3 milliót jegyeznek. Érdekesség, hogy a tavalyi első negyedévben az EU-n kívüli európai országok nettó tőkekivonást hajtottak végre Magyarországról. A tengerentúli befektetők közül az amerikaiak és a japánok mutatták a legnagyobb aktivitást. Az USA-ból szeptember végéig 54,9 millió, Japánból pedig 16,4 millió eurónyi közvetlen működőtőke-befektetés érkezett.
