A KSH által közzétett 5,7 százalékos decemberi év/éves inflációs adat teljes egészében megfelelt piaci várakozásoknak, így semmiféle különösebb hatása nem volt. A szakértők pontos becslést adtak a havi drágulásra is, várakozásaik 0,216 százalékot mutattak, a KSH 0,2 százalékot közölt. Az is bejött, hogy az év végére az infláció gyorsulását várták - legalábbis az előző hónapokra vonatkozó konszenzusok összevetése alapján -, a decemberi év/éves adat az idei legmagasabb volt - a legalacsonyabbat, 3,6 százalékosat, májusban jegyezték fel, ez 1981 óta a legkisebb drágulás volt.
Túl sok meglepőt nem tartalmazott a decemberre vonatkozó közzététel - vélekedtek az elemzők. Talán csak az élelmiszer-drágulás folytatódásának elmaradása okozott némi pozitív meglepetést, illetve egyes vélemények szerint a ruházati cikkek árának vártnál kissé gyorsabb növekedése szúrt szemet. A többi részadat „hozta a várakozásokat”. Az azonban többek szerint is figyelmeztető, hogy decemberben a maginfláció lényegesen gyorsabban nőtt, mint a fogyasztói áremelkedés.
Az elemzők 2004-re szignifikánsan magasabb inflációt várnak, Török Zoltán, a Raiffeisen Értékpapír makroelemzője szerint pesszimista forgatókönyv esetén már januárban 7, a második negyedévben 8 százalék fölé is kúszhat a drágulás üteme. Szerinte az áremelkedés gyorsulása fokozatos lesz, s amennyiben a januári mégsem lesz túl magas, úgy még nincs ok a hátradőlésre. Az idei alultervezett infláción persze nyer az államháztartás, ám nem annyit, hogy gond nélkül hozzák a tervezett deficitet, a növekedés ugyanis az ehhez szükségesnél várhatóan alacsonyabb lesz 2004-ben. Az infláció idei gyorsulása mögött nagyjából ugyanazok a tényezők állnak, mint 2003-ban - vélekedik Vojnits Tamás, az OTP Bank vezető elemzője. Feltehetően idén is az élelmiszerek jelentik a kiszámíthatatlanságot, emellett a háztartási energia, a dohányáruk drágulása hajtja az inflációt. Szerinte májusban tetőzik az áremelkedés üteme 7,5-7,6 százalékos inflációval, majd onnan 6,3 százalékig ereszkedik, s így 6,7 százalékos lesz a jövő évi áremelkedés üteme.
Az előző hónaphoz viszonyított árszínvonalat a szolgáltatások drágulása 0,06 százalékkal, a ruházkodási cikkeké 0,05 százalékkal, az egyéb cikkek, üzemanyagoké 0,03 százalékkal, a háztartási energiáé és a szeszes italoké, dohányáruké egyaránt 0,02 százalékkal emelte, míg a tartós fogyasztási cikkek árainak csökkenése 0,01 százalékkal mérsékelte. Egy hónap alatt az élelmiszerek árai összességükben nem változtak. Az átlagosnál gyorsabban nőtt a ruházkodási cikkek ára, míg a szeszes italok, dohányáruk, a háztartási energia, az egyéb cikkek, üzemanyagok és a szolgáltatások körében az átlaggal megegyező mértékű áremelkedés volt megfigyelhető. A tartós fogyasztási cikkeknél átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek az árak.
