A NAPI Gazdaság az évek óta több-kevesebb rendszerességgel közölt makrokonszenzusait 2004-től havi, illetve negyedéves rutinná fejleszti meghatározott mutatók esetében. A GDP növekedésének előrejelzését negyedévente, az év/éves, valamint az előző hónaphoz viszonyított inflációs konszenzust havonta, a folyó fizetési mérleg egyenlegére vonatkozó konszenzust pedig a júniusra vonatkozó adat megjelenéséig havonta, azt követően negyedévente közöljük.
Az elemzői kartól bekért adatok alapján a NAPI Gazdaság az utolsó, 2004-re vonatkozó adat közzétételét követően megnevezi azt az elemzőt, aki a legpontosabban jelezte előre az említett makroadatokat, aki – alapvetően az előrejelzések pontossága alapján – elnyeri az „Év elemzője” titulust.
A prognózisok pontosságát az előrejelzések és a tényadatok közötti százalékos eltérés alapján határozzuk meg. Az értékelés az idei makroszámokra vonatkozón történik, így először 2005 tavaszán, a 2003. negyedik negyedévi GDP-adat első közlését követően száll fel a füst.
