Az eredeti határidő szerint december 31-ig kellett volna megkezdenie az M5-ös autópálya továbbépítését az Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Rt.-nek ahhoz, hogy élhessen az építkezésre vonatkozó opciójával. Ehhez azonban meg kellett volna állapodnia a kormányzattal a beruházás költségeiről, az alkalmazott díjakról. Egyelőre nem ismert, hogy az elmúlt hónapok tárgyalásai során módosult-e ez a határidő, s az sem tudható, hol tart a megbeszélés az autópálya-társaság és a kormányzat között; információink szerint a kormány jövő évi első ülésén foglalkozik a sztráda jövőjével.
A hivatalos nyilatkozatokból csak annyi ismert, hogy a kormányzati szándék szerint 2006-ig meg kell épülnie az M5-ösnek Szegedig, s a sztrádát belátható időn belül be kell vonni a matricás díjszedési rendszerbe. Amennyiben tehát az AKA elveszti a továbbépítésre vonatkozó opcióját, az állam közbeszerzési pályázat keretében építtetheti meg az autópálya Szegedig tartó, mintegy 45 kilométeres szakaszát. Ebben az esetben vegyes üzemeltetésű rendszer alakulna ki az M5-ösön, ami az M1-es esetében sem vált be, s az Orbán-kormány ezt felismerve kivásárolta a Győr–Hegyeshalom közötti pályaszakasz üzemeltetését az Elmka Rt.-től. Ez az elképzelés az M5-ös kapcsán is felvetődött – kérdés, hogy az állam elő tudja-e teremteni az ehhez szükséges összeget. Becslések szerint az AKA kivásárlása 60-70 milliárd forintot igényelne, amihez hosszú távon további 50 milliárd adódna, ennyi ugyanis az autópálya-társaság hitel-visszafizetési kötelezettsége.
Ha sikerül forrást találni – s az AKA is kész elfogadni a felajánlott összeget –, megvalósul az a kormányzati szándék, hogy az ország valamennyi autópályáján egységes matricával lehessen közlekedni. Amennyiben a kormányzat mégsem a kivásárlás mellett döntene, kérdés, milyen módon vehető rá az AKA arra, hogy az M5-öst is bevonják a matricarendszerbe. (Korábban olyan információk láttak napvilágot, hogy a kormányzat annak fejében bólintott rá az AKA hitelének átstrukturálására, hogy a sztrádatársaság kedvezményt ad az M5-ös azon használóinak, akik vignettával közlekednek. Ez azonban mind ez ideig nem valósult meg). Évekkel ezelőtt pedig annak lehetőségét vizsgálták, hogy milyen terhet jelentene az államnak, ha kompenzálná az autópálya-társaságot az alacsonyabb díj miatt keletkező bevételkiesés miatt. Ennek éves költségét 8-10 milliárdra teszik, kérdés azonban, hogy ez hosszú távon célravezető megoldás volna-e, s nem lenne-e kedvezőbb a kivásárlás.
