Úgy tűnik, az elemzői inflációs várakozások az áremelkedés trendjével ellentétes irányba mozognak. Októberig a piac rendre felülbecsülte az inflációt, majd váltott, és a tizedik hónapra vonatkozó konszenzus már alábecsülte az áremelkedés mértékét. A tényadat és a várakozások közötti rés novemberben brutálisan tágult, a havi inflációt 0,22 százalékra váró elemzői kar 0,6 százalékos áremelkedésbe „szaladt bele”. Látványos az eltérés az év/éves összevetésben is, az 5,13 százalékos várakozásokra 5,6 százalékos tényszám volt a válasz. A szakértők mindennek nyomán kisebb-nagyobb mértékben felfelé módosítják év végi várakozásaikat.
Az elemzők az áremelkedés okai között jó helyen tapogatóztak, mindegyikük megemlítette az élelmiszerek - főként az idényáras élelmiszerek - áremelkedését, ám többnyire messze alábecsülték a növekedés mértékét. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva, az élelmiszerek árai átlagosan 0,4 százalékkal növekedtek egy hónap alatt.
A főbb tendenciákra vonatkozó jóslatok alapvetően bejöttek, így a tartós fogyasztási cikkek árai csökkentek, az energiaárakban már jelentkezett a gázár kompenzációja, és a szolgáltatások is az átlagosnál kisebb mértékben nőttek. A háztartási energia körében bekövetkezett 1,0 százalékos árcsökkenés alapvetően a vezetékes gáz árának 5,0 százalékos csökkenéséből adódik, amely az októbertől esedékes gázárkompenzáció következménye.
Idén az első tizenegy hónapban átlagosan 4,6 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. A nyugdíjas fogyasztói árindex az előző hónaphoz képest 100,8, az előző év novemberéhez viszonyítva pedig 106,0 százalék volt. A magyar EU-harmonizált fogyasztói árindex az előző hónaphoz 100,7, előző év novemberhez viszonyítva pedig 105,6 százalék volt.
A forint jól bírta a prognózist jelentősen meghaladó áremelkedést, a közzététel 264 forintig húzta fel az eurót, ám néhány perccel később a nyitáskori izmos szintre esett a kurzus. Trippon Mariann, a CIB Bank elemzője szerint a piac még mindig lelkes a szerdai minicsomag miatt, valamint az is stabilizáló hatású, hogy a magas inflációnak szezonális okai vannak, a 4,8 százalékos maginfláció lényegesen barátságosabb látvány. Később igencsak jót tett az árfolyamnak, hogy a hároméves államkötvények tegnapi aukcióján több mint kétszeres túljegyzés mellett keltek el a papírok. Török Zoltán, a Raiffeisen Értékpapír elemzője szerint a forintpiacon érzékelhető konszolidáció indult meg, ezt támasztja alá, hogy a gyenge inflációs és külkereskedelmi adatok ellenére erősödik a forint, tegnap este 262 forint alá esett az euró jegyzése.
