A tegnap ismertetett megszorító intézkedések esélyt teremtettek az irányadó jegybanki kamat mérséklésére – vélik a lapunk által megkérdezett elemzők. A bejelentések nyomán erősödött a forint, ez azonban önmagában semmiképpen sem jelenti azt, hogy az intézkedések nyomán olyan egyensúlyi árfolyam alakulna ki, amely mellett vághat a jegybank. A kormányzati lépések mindenképpen pozitív jelzést adtak a piacok számára – vélekedik Tóth Illés, a Budapest Economics elemzője. Jelentős elmozdulást azonban egyelőre nem vár a szakértő, megítélése szerint a jegybank is kivár a kamatvágással. Amennyiben folytatódnak a kedvező tendenciák és tartósnak bizonyul a magyar deviza erősödése, úgy valószínű egy 100 bázispontnál nem kisebb kamatvágás, ám az elemző szerint ez három hónapon belül nem várható.
Nem lenne rossz ötlet most kamatot csökkenteni – mondta Trippon Mariann, a CIB Bank elemzője. A szakértő ezzel együtt szintén úgy gondolja, hogy az MNB egyelőre nem vág, ha viszont januárban is hasonló lesz a helyzet, akkor 200 bázispontos csökkentést valószínűsít. A jegybankelnök tegnap visszautasította, hogy az inflációs célhoz nyúlnának árfolyamszempontok miatt, ami mindenképpen kedvező hatást fejt ki. Az elmúlt napok kommunikációját a hallgatás jellemezte; ez is azt sugallta, hogy a jegybank békén hagyja a piacot. (Ezt támasztja alá az is, hogy kedden Medgyessy Péter egy háttérbeszélgetésen utalt rá: konszenzus látszik kialakulni Járai Zsigmond és László Csaba között a szűk sáv mindenáron való tartásának feladásáról.) Jól látszik annak hatása a piacon, hogy egy ideje a jegybank semmilyen módon nem kommunikálja a 250–260 forintos euróárfolyam szükségességét – az MNB-nek persze nem jönne rosszul egy erősebb forint –, a magyar deviza e nélkül is erősödésnek indult. Forián Szabó Gergely, a CA-IB Alapkezelő elemzője is úgy vélekedik, hogy a megszorítások jó alapot teremtenek a kamat mérsékléséhez, ám önmagukban nem elégségesek hozzá. Míg korábban az elemző 255 forint alatti euróárfolyam esetében vélte reálisnak a kamatcsökkentést, most tartósan 255 forint körüli szint esetén sem tart lehetetlennek egy 100 és 200 bázispont közötti vágást.
