BUX 142457.14 0,5 %
OTP 46740 0,06 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A WAZ a figyelem középpontjában

2003. november 27. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kisebb mozgásoktól eltekintve állóvíz jellemzi a magyar lappiacot. Az utóbbi évek legnagyobb meglepetését a HVG többségi tulajdonának eladása jelentette. Elsősorban nem is a tízmilliárd forint körüli ár, hanem az új tulajdonos neve váltott ki meglepetést, hiszen az adásvétel júniusi bejelentése előtt már hónapokkal tudható volt, hogy új befektetőt keres a HVG, s hosszú ideig úgy tűnt, a Sanoma lesz a befutó. Ezzel szemben a legnagyobb német kiadó, a Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) vásárolta meg a HVG Kiadó Rt. részvényeinek 75 százalékát. A több mint tíz országban jelen lévő, elsősorban napilapokkal, azon belül regionális lapokkal foglalkozó WAZ-csoportnak a HVG az első ilyen típusú újságja. A WAZ ezt megelőzően Magyarországon - a Pannon Lapok Kft. égisze alatt - négy megyében öt regionális napilapot jelentetett meg, összesen 227 ezer példányban. A HVG-WAZ üzlet további szóbeszédekre adott okot, jól értesült körökre hivatkozva a Magyar Hírlap nemrég arról számolt be, hogy a WAZ most a legnagyobb hazai szakkiadó, a Geomédia megvásárlásáról tárgyal. Utóbb a WAZ cáfolta ezt a lapértesülést. (A Geomédia többek között egészségügyi, orvosi, önkormányzati lapokat ad ki, de e cég jegyzi a Pesti Műsort és a Kreatív című kiadványt is). A szóbeszéd talán azért kelhetett szárnyra, mert ebben az időben látott napvilágot az a hír, amely szerint új kiadó, vagyis - közvetve - a Geomédia Rt. jelenteti meg a későbbiekben a Szabad Föld című hetilapot. Az új befektető a Magyar Nemzetet is megjelentető Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft.-től vette meg a kiadói jogot. A kiadvány az évek során veszített olvasótáborából, vagyis amíg néhány évvel ezelőtt még hetente 260 ezret sikerült értékesíteni, addig ma 157 ezer példányban fogy, kiadása pedig veszteségbe fordult. A befektetőcsere csak a kiadói jogot érinti, a Szabad Föld tulajdonosa továbbra is az ÁPV Rt. marad.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet