Idén a harmadik negyedévben a GDP 3,1 százalékos bővülése várható, ezzel a bruttó hazai termék növekedési ütemének mintegy két éve tartó süllyedése megáll - derül ki az Ecostat legfrissebb prognózisából. A fogyasztás szerepe továbbra is hangsúlyos, de termelési oldalról az ipar teljesítménye tűnik még meghatározónak. A belső egyensúly jövőre javul, a költségvetési törvényben számolt tételek némelyike azonban várhatóan nem a büdzsében szereplő mértékben változik. Az európai uniós pályázatok elnyerésének hatékonyságától, valamint a tervezett közigazgatási kiadáscsökkentés valódi hatásától függően a hiány akár fél százalékponttal is meghaladhatja a kormány által tervezett 3,8 százalékot. A 12 havi fogyasztói árindex októberben a várakozásoknak megfelelően emelkedett. Az év második felében jelentkező hatósági áremelések és a feldolgozatlan élelmiszerek drágulása miatt az év végéig 5 százalék fölé emelkedik az árindex. Kamatcsökkentés 2003-ban már nem várható, tartós forintgyengülés mellett azonban elképzelhető a monetáris szigorítás.
