A kormány szerdán elfogadta a sporttörvény módosításáról szóló jogszabálytervezetet - jelentette be az ülést követő sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc, a szaktárca vezetője. A törvényjavaslat kapcsán a kormány előtt csupán egy vitás kérdés maradt: az, hogy hol húzódik a köz-, illetve a magánszféra felelőssége a kiemelt kockázatú sportrendezvények biztosításakor. A kormány végül úgy döntött, hogy e rendezvények esetében az államot terheli a felelősség. Gyurcsány a NAPI Gazdaság kérdésére elmondta, hogy ennek részleteiről - arról, hogyan és kik biztosítsák a rendezvényeket, és ezt milyen módon finanszírozzák - egy a törvénynél alacsonyabb rendű külön jogszabályban rendelkeznek.
Az új sporttörvény szerint az állami támogatások elosztása egycsatornás lesz, vagyis egy és ugyanazon feladatra csak egy szervezeten keresztül lehet állami pénzhez jutni. Jövőre az idei 13 milliárd helyett 16 milliárd forint szerepel a költségvetésben sportcélú kiadásokra; ezt egészíti ki az a 4,6 milliárd, amit a Budapest Sportaréna hiteltörlesztésére fog fordítani az állam.
