Sok ország stratégiai vagy egyéb nemzeti érdekre hivatkozva nem publikálja a költségvetéséből űrkutatásra fordított összeget, ami pedig nyilvánosságra kerül, az nehezen összehasonlítható. Ez alól az Európai Űrügynökség (European Space Agency, ESA) az egyik üdítő kivétel, amely – a részt vevő államok nagy száma, valamint a hadi hasznosítás kisebb aránya miatt – a programokat és a költségvetést is teljes egészében nyilvánosságra hozza. Az űrversenyben való lemaradástól tartó 11 ország által 1975-ben, francia vezetéssel megalakított Európai Űrügynökség leginkább az Ariane rakéták fejlesztésére koncentrál, valamint távközlési és meteorológiai műholdakat bocsát fel, azaz döntően az űrtevékenység alkalmazásával foglalkozik, kutatásra csak az erőforrásai 15 százalékát fordítja. Az ESA költségvetését és annak felosztását a 2001-ben Edinburgh-ban megtartott miniszteri konferencia határozta meg. Eszerint 2006-ig a teljes keret mintegy negyedét, közel 3 milliárd eurót fordíthatják a hagyományos értelemben vett űrkutatásra, a többit földi megfigyelőállomásokra, távcsövekre és egyéb kutatások finanszírozására fordítják. Az ügynökség 2002-es büdzséje 2,9 milliárd euró. Az ESA legnagyobb tagdíjfizetője Németország 148,9 millió euróval, majd Franciaország következik 121,8, Olaszország 82,4 és Nagy-Britannia 81,5 millió euróval. Ez azonban korántsem tükrözi a tényleges hozzájárulást, mivel az önkéntes programokban való, meghatározó francia részvétel miatt – a tagdíjat és az önkéntes befizetést egybevéve – Párizs tényleges befizetése 2002-ben 761,4 millió euró volt, amit Németország követett 659 millió euróval. Ez a két ország „dobta össze” a teljes ESA-büdzsé felét, egészen pontosan 49,79 százalékát.
Az ESA szigorúan felügyelt pénzügyi rendszerében minden ország cégei csak a kormányuk által a szervezet kasszájába fizetett összeg 90 százalékának megfelelő megrendeléshez juthatnak. Ezért az ESA-monitoring még azt is figyeli, hogy egy-egy német vagy olasz beszállító vállalatának van-e más ESA-tagországból való alvállalkozója, mivel az annak adott megrendelést az alvállalkozó országának visszajáró pénzből vonják le. Még a szervezet 1700 alkalmazottja is befizetésarányosan kerül ki az egyes országok állampolgáraiból. Több – leginkább nagyobb – tagállamban működik ESA-képviselet.
Világviszonylatban legnagyobb űrkutatási kerettel természetesen az Egyesült Államok 1958-ban alapított űrhivatala, a NASA rendelkezik. A hivatal a szövetségi kormány intézményei közül a legkisebb költségvetésűek közé tartozik, de még így is évi 15 milliárd dollárral gazdálkodik. (Ebben az összegben benne van a hivatal katonai tevékenységének költsége is.) A megalapítása óta folyamatosan forráshiányra panaszkodó NASA jelenleg is állítja, hogy a tervei megvalósításához évente mintegy 5 milliárd dollárral többre lenne szüksége. Ezt az összeget egy az űrrepülőgépeket felváltó, évente 50 felszállásra képes és 15-25 évig üzemképes űrsiklóra költenék. Az új jármű jórészt a Nemzetközi Űrállomás (ISS) olcsó felépítésében és ellátásában jelentene segítséget. (Az ISS összköltségét egyébként eredetileg 8 milliárd dollárra becsülték, de jelenleg már 100 milliárd dollárra taksálják.) Ellenkező esetben – mondják a NASA-nál – maradnak a jelenlegi olcsóbb, de fajlagosan sokkal drágább megoldások.
A szervezet az éves költségvetésének közel harmadát, 3,8 milliárd dollárt a korábban a büszkeségének számító, napjainkra háromtagúvá zsugorodott űrrepülőflottára költi. A főként presztízscélból, a csillagháborús korszakban megalkotott űrrepülők minden egyes útja 500 millió dollárjukba kerül az amerikai adófizetőknek, ezzel szemben az orosz Szojuz rakéta által szállított űrkapszulákkal egy-egy fellövés költsége csak 60 millió dollár. A Nemzetközi Űrállomás cserelegénységét – a Columbia űrsikló megsemmisülése óta – ezekkel a három fő szállítására alkalmas kapszulákkal juttatják az űrbe. Ez azonban csak ideiglenes megoldás, mert a gyártó RKK Energia 2006 után beszünteti a Szojuzok előállítását. A cégnek 150 millió dolláros tőkeinjekció kéne a termelés folytatásához – de ez nagyjából az orosz űrhivatal teljes egyévi költségvetése. További probléma, hogy ezek az űrjárművek két év alatt készülnek el – vagyis a termelésüket nem lehet rövid idő alatt felfuttatni –, valamint hogy az Egyesült Államok stratégiai megfontolásból nem akar teljesen a külföldre hagyatkozni ilyen szempontból. Emiatt a NASA 2020-ig az űrsiklókra van utalva, amelyeknél az idő előrehaladtával egyre valószínűbb egy újabb baleset.
Tóth Gábor