A minisztériumoknak október 22-ig kell elkészíteniük a területükön megvalósuló létszámleépítés intézkedési tervét – jelentette be Gál J. Zoltán kormányszóvivő. A kabinet döntése szerint 2003 végéig – egyes területeken, például a Külügyminisztériumban 2004 végéig – a központi igazgatási szerveknél, illetve háttérszerveiknél tízszázalékos, a központi közigazgatási szervek területén és helyi költségvetési szervezeteiknél hatszázalékos létszámleépítést kell végrehajtani. A szóvivő kiemelte, hogy a leépítést nem a fűnyíróelv alapján hajtják végre. A takarékos állam koncepciójának további részeként a kormányzat több száz gépkocsijától válik meg, szigorítja a mobiltelefonok használatát, mérsékli reprezentatív kiadásait és csökkenti a megbízásos szerződéssel kiadott munkák számát is.
Gál beszámolt arról is, hogy az állam kompenzálja az október 15-től hatályos nem lakossági gázáremelés költségeit a közintézmények esetében. Mindezt abból a hárommilliárd forintból, amelyet a Mol Rt. bányajáradék-többletként befizetett a büdzsébe. A kormány döntése alapján a kincstári vagyoni körből az állami vállalkozói vagyonba kerül a Kisvállalkozás-fejlesztő Rt., így a vállalat újra folytathatja tevékenységét (a társaság az üvegzsebprogram miatt szüneteltette munkáját, mivel a kincstári vagyoni körhöz tartozó cég nem végezhet befektetéseket).
