A bérek az árakkal lépést tudnak majd tartani jövőre, de ennél többet nem ígérhetek - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országos választmányának hét végi ülésén, amiből szakértők arra következtetnek, hogy a kormány a reálbérek visszafogásával folytatja a költségvetés helyzetének stabilizálását.
A középtávú gazdaságpolitikai program 2004-re még 3 százalék körüli reálbér-növekedést tervezett, de az is igaz, hogy 2002-re és 2003-ra a ténylegesnél mérsékeltebb dinamika szerepelt az előrejelzésben. A makroelemzők szerint jót tenne a magyar gazdaság versenyképességének a bérnövekedési ütem visszafogása, a költségvetésnek akár 40 milliárd forint megtakarítást is hozhat a tervezettnél mérsékeltebb bérkiáramlás jövőre, mintegy 800 ezer közalkalmazottal számolva. Erre a megtakarításra pedig szüksége lesz a büdzsének, hiszen a középtávú makropálya 4-4,5 százalékos GDP-növekedésre vonatkozó prognózisa tarthatatlan. Nem így az inflációs feltétel, amely várhatóan hozza éves átlagban a 4 százalékos tervet, vagyis itt nem keletkezik rejtett tartaléka a büdzsének. A kormányzati tervekhez azonban a szakszervezeteknek feltehetően lesz egy-két szavuk. A munkaadói oldal nem zárkózik el az ötlettől. A jelenlegi világgazdasági helyzetben az is eredménynek tekinthető, ha nem csökkennek a reálbérek - mondta el lapunknak Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke.
Medgyessy Péter szerint egy négyéves ciklusba egy-két jelentős reform végrehajtása fér bele, az átalakításokat pedig a periódus közepén kell elkezdeni. Az egészségügy reformját magántőke bevonásával képzeli el a kormány, a haderőreform a sorkötelezettség megszűnésével végződik majd, a közigazgatási rendszer átalakításának pedig egyelőre még a koncepciója sincs kész, egy kormánybizottság augusztus 6-áig készíti el a tervezetet. Az önkormányzati rendszer - szintén égetően fontos - átalakításáról nem szólt Medgyessy.
A kormányfő úgy véli, hogy mind a költségvetésben, mind pedig a lakosság körében szükséges a kiadások visszafogása. A költségvetésen belül ez a hiány csökkentését jelenti, a háztartások esetében pedig vonzó lehetőségeket kell teremteni a megtakarítások növelésére - mondta a miniszterelnök, aki szerint összehasonlítható alapon tavaly a bruttó hazai termék (GDP) 6,5 százaléka volt a költségvetési deficit, idén pedig a tervezett 4,5 százalékhoz képest „nem lesz lényeges eltérés”.
