BUX 139803.72 0,52 %
OTP 45830 0,68 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kilenc agrárcéget adnának el még az idén

Az idén privatizálni tervezett agrárcégeket a kormány szeretné magyar tulajdonba adni, nyílt pályázattal azonban ez nehezen biztosítható.

2003. március 26. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ebben az esztendőben kilenc állami agrárcég privatizációját tervezik, egyet - a szintén az agrártárcához tartozó Balatoni Halászati Rt.-t - pedig közhasznú társasággá alakítanának - értesült lapunk. Az eladás előtt lévő társaságok közül kettő - a Bábolna Rt. és a Martonseed Rt. - privatizációs koncepciója készült el s került a pénzügyminiszter elé. A fennmaradó cégek ügyében még folyamatban vannak a politikai egyeztetések. Lapunk információja szerint az agrárcégek privatizációjának mikéntjéről az EU-csatlakozásról szóló népszavazásig nem várható döntés. E társaságok eladása kapcsán mindenesetre a kormánynak akár a földhasználattal kapcsolatos jogszabályok módosítását is meg kell fontolnia - hívták fel a figyelmet a lapunknak nyilatkozó szakértők. Az említett állami agrárcégek ugyanis általában állami földeket bérelnek, földbérleti idejük 3-5 év múlva lejár, s nincs az a befektető, aki úgy vásárolna agrárcéget, hogy annak nincs biztosítva a földhasználata. A privatizáció csak akkor lehetséges, ha a kormány a jogszabályok módosításával legalább húsz évre biztosítja a földhasználatot ezen társaságoknak - fogalmaztak élesebben az agrárszakemberek, aki hangsúlyozták, hogy adott esetben 15-20 év a befektetések megtérülési ideje is.
A hivatalosnak tekinthető nyilatkozatok szerint a kormányzat célja a lehetőségek szerint magyar tulajdonban tartani a szóban forgó volt állami gazdaságokat. Megfigyelők szerint ezeket a nyilatkozatokat némileg megkérdőjelezi, hogy a tervek szerint az agrárcégeket nyílt pályázati úton kívánják értékesíteni. A leendő vásárlók személye még kérdéses, az azonban biztos, hogy a Medgyessy-kabinet nem az előző ciklus idején privatizált 12 agrárcég eladásának gyakorlatából kíván példát meríteni - tudatták lapunkkal kormány-közeli források. Egyúttal reagáltak arra a felvetésre is, hogy a földkérdést rendezni kellene a cégek körül. Bár a megoldást keresik, egyelőre az ügyben nincs döntés, a leendő tulajdonosok mindenesetre jelenleg magánszemélyként akár előjogokat is gyakorolhatnak földvásárlás esetén, az érvényben lévő földtörvény révén.
Nem kívánja a „tizenkettő” privatizációs történetét végigkísérni újra a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (MEDOSZ) sem - mondta lapunknak Bereczky András főtitkár. Ennek érdekében a MEDOSZ időben egyeztetést kezdeményezett a sorra kerülő privatizációról, ami az idén február 25-én meg is történt. Ennek nyomán a szövetség véleményezi a privatizációs terveket. Szeretnék például elérni azt, hogy a magánosítás a privatizációs törvény talaján álljon, s kedvezményt csak a dolgozók kapjanak. A foglalkoztatási feltételek fenntartásának, az esetleges létszámcsökkentés minimalizálásának, illetve a bérek reálértéke megőrzésének is megfelelő súlyú szempontnak kell lennie a pályázatok kiírása, illetve elbírálása során. Ugyanez vonatkozik a szociális juttatásokra is.

Tóth Levente László
Tóth Levente László

Ez is érdekelhet