A matricás díjszedési rendszer egy az egyben rövid távon nem vezethető be az M5-ös autópályán, ahhoz ugyanis az államnak évente hatalmas összeget kellene kifizetnie a sztráda üzemeltetőjének, az Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Rt.-nek. Kovács Ferenc, a közlekedési tárca helyettes államtitkára lapunknak elmondta: az a legvalószínűbb, hogy az AKA továbbra is önállóan szedi a díjat (a pályán maradnak a kapuk), ám ennek mértéke csökken a matricával rendelkezők esetében. Ez a megoldás sem mentesítené az államkasszát, mivel kompenzáció nélkül egyik változat sem valósítható meg, ám ennek éves mértéke egyelőre bizonytalan. Mindezeket valószínűleg rögzítenék az AKA és az állam között megkötött koncessziós szerződés módosításában. Ez szükséges ahhoz, hogy az AKA, élve koncessziós jogával, tovább építse a sztrádát. Csillag István, a gazdasági tárca vezetője korábban lapunknak úgy fogalmazott, hogy legjobb esetben is csak az idén ősszel kezdheti el az AKA a földmunkákat. A felmondás 80-100 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek, és ezt egy olyan autópályáért kellene kifizetni, amely már megvan.
